Rekordokat döntött 2015-ben is az Erasmus program

2017. január 26.
Közel 700 ezer európai mehetett tanulni, dolgozni, továbbképezni önmagát és önkéntesnek 2015-ben az idén 30 éves Erasmus+ program keretében. A programban résztvevő fiatalok körében 23 százalékkal alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint az otthon maradók körében.

Juncker részvétnyilvánítása a fiatalok hozzátartozóinak

2017. január 21.
Részvétét nyilvánította az észak-olaszországi balesetben elhunytak hozzátartozóinak szombat este Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Félrevezetéssel vádolja a Facebookot Brüsszel

2016. december 20.
Az Európai Bizottság azzal gyanúsítja a Facebookot, hogy félrevezető információkat szolgáltatott a WhatsApp 2014-es felvásárlásakor. Ha beigazolódik a gyanú, a legnagyobb közösségi médiára akár az éves forgalma 1 százalékával megegyező pénzbírságot is kiszabhatnak.

Egyensúlyozik az érdekek között az új Tb-szabályozás

2016. december 13.
Három helyett legalább hat hónapig jogosultak lennének a munkanélküli ellátásokra egy másik uniós tagállamban állást kereső munkavállalók, a gazdaságilag inaktív és tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiektől viszont visszatarthatnák a fogadó országban a tb-ellátásokat. Többek között ezeket a rendelkezéseket tartalmazza Brüsszel új javaslata a társadalombiztosítási rendszerek összehangolására.

Csak a szegényeknél tűrnék az áram árszabályozását

2016. december 6.
A villamos energia piaci szabályozást módosító javaslat értelmében csak az energiaszegény vagy a védendő háztartási fogyasztókra vonatkozó hatósági árakat lehetne az irányelv hatályba lépésétől számított öt éves átmeneti időszakban fenntartani. A háztartások egészét érintő rezsicsökkentés aligha férne be ebbe a kategóriába – jegyezték meg a BruxInfónak nyilatkozó források.

Archív dossziék (2002-2010)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Egy hónap bemelegítés a Brexit-tárgyalások előtt
  • Az EU és Ankara is átértékelheti a török tagságot
  • Timmermans a tagországoktól várja a cselekvést lengyel-ügyben
  • Nagyobb átláthatóság a kormányközi gázmegállapodások körül
  • A dogmatizmustól óv az EP a kohéziós politikában
  • Hatvan gyertya az Európai Szociális Alap "tortáján"
Twitter
Facebook