Nem tudta megkontrázni Tavares jelentését a Néppárt

2013. június 19.
Fő vonalaiban az eredeti kritikus szöveg mentén, a szerződés 7-ik cikke szerinti esetleges eljárásra való hivatkozást ugyanakkor valamelyest puhább formában fogadta el szerdán az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottsága a Magyarországról szóló határozat tervezetét. A júliusban az EP plenárisa elé kerülő jelentés a három EU-intézmény képviselőire bízná a parlamenti ajánlások magyar kormány által történő végrehajtásának figyelemmel követését és kormányfelkérés függvényében jövőre választási megfigyelőket is küldene Magyarországra.

Az alkotmánymódosítást bírálja a Velencei Bizottság

2013. június 15.
A Velencei Bizottság úgy véli, hogy a magyar alkotmány negyedik módosítása konzerválja az Országos Bírósági Hivatal elnökének problematikus pozícióját, komolyan aláássa az alkotmányos kontroll lehetőségeit, és veszélybe sodorja a fékek és ellensúlyok alkotmányos rendszerét. Az Európa Tanács jogi tanácsadó testülete péntek este fogadta el és hozta nyilvánosságra a negyedik alkotmánymódosításról készült jogi szakvéleményét.

Izland egyelőre „jegeli” a tagsági tárgyalásokat

2013. június 15.
Formálisan is bejelentette a tagsági tárgyalások felfüggesztését az izlandi külügyminiszter. Gunnar Bragi Sveinsson személyesen tájékoztatta erről Brüsszelben Stefan Füle bővítési biztost, aki reményét fejezte ki, hogy a szigetország „a későbbiekben” még visszatérhet a tárgyalóasztalhoz.

Brüsszel vevő a kormány ajánlatára

2013. június 14.
Kedvezően fogadta a magyar kormány egy héttel ezelőtt tett bejelentéseit a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő három kérdés közül kettőben pénteken az Európai Bizottság, amely most az alkotmány ezzel összhangban történő módosítására vár. A politikai reklámok ügyében tovább folyik a „konstruktív egyeztetés” a két fél között.

Brüsszel gyors döntést ígér a magyar ügyekben

2013. június 10.
Az Európai Bizottság még mindig elemzi a magyar kormány május végén küldött válaszait és rövid időn belül döntést hoz a soron következő lépésekről – közölte hétfőn a testület szóvivője a pénteki újabb magyar levél kapcsán.

Archív dossziék (2002-2010)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Elfogadta a Magyarországról szóló jelentést az EP szakbizottsága
  • Schulz a legelégedettebb a szavazás végeredményével
  • Megállapodás a következő többéves keretköltségvetésről
  • A feltételek felülvizsgálatát kéri a ciprusi elnök
  • Továbbra is döcög a magyar pénzfelhasználás
  • Pénzügyi eszközt javasol Magyarország az árvízkárok kezelésére
Twitter
Facebook