Összesen 28 találat

Az utolsó vidékfejlesztési programot is elfogadta a Bizottság

2015. december 13.
Lezárult pénteken a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó 118 tagállami vidékfejlesztési program elfogadásának folyamata. A magyar program finanszírozásához a hét év alatt 3,4 milliárd euróval járul hozzá az Európai Unió.

Magyar agrárpénzeket is visszafizettet a Bizottság

2014. július 9.
Közel 60 millió eurónyi agrártámogatást kell szabálytalanságok miatt visszafizetnie tizenöt tagállamnak az uniós költségvetésbe. Magyarországtól 380 ezer eurót kér vissza az Európai Bizottság.

Nem jó helyre került a vidéki támogatások zöme

2013. szeptember 23.
Alapvetően nem töltötték be a nekik szánt szerepet a vidéki gazdaság diverzifikálására fordított uniós támogatások – állapítja meg egy, az Európai Számvevőszék által a napokban bemutatott jelentés.

Kevesebb uniós pénz jut a magyar vidékre

2013. július 28.
Több mint tíz százalékkal zsugorodik az EU vidékfejlesztési büdzséje 2014 és 2020 között, és a magyar pénzes boríték is soványabb lesz, mint a jelenlegi időszakban. A regionális politikai támogatásokból ugyanakkor részben pótolni lehet a rést.

Nagyobb védelem az agrártermelőknek a kockázatok ellen

2012. július 16.
A tagállamok többsége egyetért azzal, hogy három kockázatkezelési eszköz álljon majd 2014 után az agrártermelők rendelkezésére a vidékfejlesztési pillér keretében – derült ki a KAP-reformjáról rendezett hétfői vitán.

A hazai tejágazat kapja az új vidékfejlesztési pénzek 100 százalékát

2010. február 1.
Több mint 54 millió eurót ítélt meg a magyar tejágazat szerkezetváltásának előmozdítására pénteken a tagállamok képviselőiből álló vidékfejlesztési bizottság. Magyarország a rendelkezésére álló új vidékfejlesztési források egészét a tejtermelés talpra állítására kívánja fordítani, mellőzve olyan más támogatható célokat, mint az éghajlatváltozás, a vízgazdálkodás, a szélessávú internet elterjesztése vagy a megújuló energiák.

Szélessávú internettel a vidéki Európa felzárkózásáért

2009. március 5.
2010-re Európa minden polgárának biztosítani kell lakóhelyén a szélessávú internetes hozzáférést, mely ma még a vidéken élők átlagosan 30 százaléka számára nem adatik meg - közölte kedden a Bizottság.

Az áfa-t is fedezheti majd a vidékfejlesztési támogatás

2008. július 17.
Elsöprő támogatást kapott kedden az agrártanácsban az a magyar javaslat, hogy a regionális alapokhoz hasonlóan a vidékfejlesztési alapból finanszírozott beruházások forgalmi adóját is lehessen közösségi pénzből fizetni.

Közel 4 milliárd euró a magyar vidék fejlesztésére

2007. szeptember 24.
Hét év alatt közel 4 milliárd eurót (1300 milliárd forintot) használhat fel vidékfejlesztésre Magyarország. A tagállamok képviselőiből álló Vidékfejlesztési Bizottság a múlt héten adta áldását az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra.

Közel 4 milliárd euró a magyar vidéknek

2007. szeptember 20.
A tagállamok képviselőiből álló Vidékfejlesztési Bizottság csütörtökön áldását adta a 2007 és 2013 közötti magyar vidékfejlesztési programra. Az Európai Bizottság végleges jóváhagyását követően hét év alatt közel 4 milliárd euró uniós támogatás áll majd rendelkezésre vidékfejlesztésre.

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Orbán a Bírósággal is dacolna a kvótaügyben
  • Macron és a V4-ek: a hangnem változhat, a különbségek fennmaradtak
  • Nem ájult el az EU elsőre May ajánlatától
  • Új lapot nyitottak az európai védelmi együttműködésben
  • Hamleti dilemma előtt a tagállamok a közös pénzügyekben
  • A Bíróságnál nem nyerő a magyar távszerencsejáték-szabályozás
Twitter
Facebook