Összesen 148 találat

Reding mögé állt az EP az új adatvédelmi jogszabály vitájában

2014. március 12.
Elsöprő többség támogatta az adatvédelmi csomagról született EP-jelentést a szerdai plenáris szavazáson. A voksolás demonstratív kiállás Viviane Reding igazságügyi biztos jogszabály-tervezete mellett, amely kapcsán számos képviselő hevesen bírálta a tagországokat a tanácsi álláspont késlekedéséért. Az egyik jelentéstevő a megerősített együttműködés lehetőségét is felvetette.

Új eszköz a jogállami fenyegetések ellen

2014. március 11.
A jogállamiságot az EU-tagállamokban érő rendszerszintű fenyegetések kezelésére hivatott új keretet fogadott el kedden az Európai Bizottság. Az új, három szakaszból álló eljárás Brüsszel szerint kiszámítható keretet teremtene a jogállamiságot veszélyeztető problémák korai kiszűrésére és megoldására, még mielőtt az „atombombának” is nevezett 7-ik cikk szerinti eljáráshoz folyamodnának a renitens tagállamokkal szemben.

Reding elszigetelődött az adatvédelmi vitában

2013. december 8.
Elsősorban a jogorvoslat helyének kérdésén feneklett meg pénteken az uniós adatvédelmi jogszabály módosításának vitája. A miniszterek idén már sokadszor futottak neki a dossziénak, amit ezúttal az Interneten is követni lehetett. A tét pedig az volt, vajon sikerülhet-e olyan mértékű haladást elérni, hogy még ebben az EU-törvényhozási ciklusban tető alá lehessen hozni a tervbe vett új jogszabályt.

Mikor és hogyan védje meg az EU a demokráciát?

2013. november 22.
Jövő év első felében terjeszti elő az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmusról szóló közleményét – közölte az állampolgári jogokért felelős főigazgatóság vezetője csütörtökön egy nagyszabású szakmai konferencián, ahol a témakör különböző aspektusait vitatták meg a meghívott résztvevők.

Reding nem lát lehetőséget a külön magyar monitoringra

2013. szeptember 4.
Két lépésben képzeli el a leendő jogállamisági mechanizmus bevezetését Viviane Reding az Európai Bizottság alelnöke, aki a BruxInfo kérdésére válaszolva elmondta, nem hiszi, hogy a Tavares-jelentés által javasolt speciális háromoldalú monitoring-rendszert lehetne létrehozni a jelenlegi szerződés alapján Magyarország esetében.

Francia-német bátorítás az adatvédelmi jogszabály véglegesítéséhez

2013. július 20.
Közös közleményben szorgalmazta a francia és a német igazságügyi miniszter az új adatvédelmi jogszabály mielőbbi véglegesítését a tárcavezetők pénteki informális találkozója alkalmából. Ezzel egy időben a litván elnökség jelezte, hogy az első EU-amerikai szakértői szintű ad-hoc egyeztetés az amerikai adatgyűjtési ügyben (PRISM-program) hétfőn-kedden Brüsszelben lesz esedékes.

Európai Ügyészség felállítását javasolja a Bizottság

2013. július 17.
Az uniós költségvetést érintő ügyek kivizsgálására Európai Ügyészség felállítását javasolja az Európai Bizottság. A szervezet kizárólagos feladata a nyomozás, a vademelés és adott esetben az elkövető – tagállamokban történő - bíróság elé állítása lesz. A Bizottság ezzel egy időben módosítja az eddigi EU szintű csalás elleni hivatal, az OLAF működését.

Ismét reflektor fényben az EU adatvédelmi jogszabály

2013. július 17.
Angela Merkel és Viviane Reding is beszélt róla a napokban. Az utóbbi az októberi EU-csúcs napirendjén is szívesen látná, és még a jelenlegi EP-ciklusban, azaz jövő májusig elfogadtatná. Pénteki informális ülésükön a tagországok igazságügyi miniszterei is újra vitatják majd, jóllehet - bár Reding szerint „jól halad a dolog” - a tagállamok körében erős az ellenállás, már magát a jogi formát illetően is.

Reding a „digitális korhoz” igazítja a szervezett utazók jogvédelmét

2013. július 9.
Mintegy 120 millió - szervezett utakon résztvevő - európai turistát érint az az új jogszabály-javaslat, amit kedden mutatott be Viviane Reding igazságügyi és Antonio Tajani vállalkozásokért felelős biztos Brüsszelben. Az utazók jogait védő csomag a már 1990 óta hatályos irányelv módosítása kíván lenni.

Nyugtatták az amerikaiak Redinget Dublinban

2013. június 15.
Az amerikai adatgyűjtő és megfigyelő PRISM program csupán alapos gyanú esetén egyéneket, vagy behatárolt csoportokat érint, célja pedig a terrorista fenyegetésnek, a cyber támadás veszélyének, és nukleáris támadó eszközök terjedésének a megakadályozása – erősítette meg Eric Holder amerikai belügyminiszter pénteken Dublinban.

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Egy hónap bemelegítés a Brexit-tárgyalások előtt
  • Az EU és Ankara is átértékelheti a török tagságot
  • Timmermans a tagországoktól várja a cselekvést lengyel-ügyben
  • Nagyobb átláthatóság a kormányközi gázmegállapodások körül
  • A dogmatizmustól óv az EP a kohéziós politikában
  • Hatvan gyertya az Európai Szociális Alap "tortáján"
Twitter
Facebook