Összesen 47 találat

Dinamikus növekedést és nagyobb hiányt jósol Brüsszel

2017. február 13.
Elsősorban a magánfogyasztásnak köszönhetően 2017-ben és 2018-ban is biztosan 3 százalék fölötti gazdasági növekedést jósol Magyarországnak friss előrejelzésében az Európai Bizottság. Az államháztartás hiánya ugyanakkor az alacsony 2016-os szintről 2,4-2,5 százalékra nőhet jelentősen romló strukturális egyenleg mellett. Eközben az államadósság szintje Brüsszel várakozásai szerint 71 százalék közelébe kerülhet 2018-ban.

Bővülő költségvetési mozgástért lát Brüsszel

2016. május 3.
A három hónappal ezelőtti előrejelzéséhez képest erősebb növekedést prognosztizál Magyarországon a következő két évben, 2 százalék körüli államháztartási hiányt vár, de a költségvetés strukturális egyenlegének jelentős romlására számít 2016-ban kedden közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.

Jövő év végére akár 2 százalék alá is mehet a hiány

2016. február 4.
Az agrárszektor lehúzta a tavalyi növekedést, de a Bizottság várakozásai szerint a következő két évben a közberuházások visszaesését ellensúlyozva a háztartások fogyasztása repíti majd előre a magyar gazdaságot. Brüsszel csütörtökön közzétett téli makrogazdasági előrejelzése szerint 2017-re történelmileg alacsony szintre, 2 százalék alá süllyedhet az államháztartás hiánya Magyarországon.

Varga: a kerítés költségeit is vegyék figyelembe!

2015. november 10.
A kormány megítélése szerint a déli zöldhatár mentén épült kerítés költségeit is az államháztartási hiány mértékét csökkentő tételként kellene figyelembe vennie az Európai Bizottságnak, jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki vitára számít a kérdésben Brüsszellel.

2017 az igazság pillanata lehet a növekedésben

2015. november 6.
Az uniós pénzügyi transzferek becslések szerint a 2007 és 2013 közötti időszakban 0,6 százalékpontot tettek hozzá a magyar gazdasági növekedéshez. 2017-ben jöhet el az igazság pillanata, amikor is választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy a magyar gazdaság képes-e a megszokott volumenű EU-források nélkül is dinamikus növekedést produkálni – vélik szakértők.

Az EU-pénzek ritmusára ver a magyar gazdaság szíve

2015. november 5.
Átmeneti lassulás után a beruházások felfutásának köszönhetően 2017-től újra a gazdasági növekedés felgyorsulását és a közpénzügyek folytatólagos javulását jósolja Magyarországon az Európai Bizottság csütörtökön közzétett őszi gazdasági előrejelzése.

Lassuló növekedést jeleznek előre hazánknak

2014. november 4.
Az idei dinamikus, 3 százalékot meghaladó növekedés jövőre 2,5, 2016-ra pedig 2 százalékra mérséklődhet Magyarországon – prognosztizálja az Európai Bizottság kedden közétett őszi makrogazdasági előrejelzése. Az államháztartás hiánya idén várhatóan nem éri el a 3 százalékos küszöbértéket és a következő két évben tovább csökkenhet, a költségvetés strukturális egyenlege viszont 2014-ben jelentősen romlik. A GDP-arányos államadósság is hanyatlik, az infláció viszont akár 3 százalékra is felszökhet 2016-ban.

Brüsszel nem lát szilárd adósságcsökkentést

2014. július 1.
Magyarországnak valószínűleg újabb költségvetési kiigazításra lesz szüksége ahhoz, hogy elkerülhesse a túlzottdeficit-eljárás 2015 tavaszi újbóli megindítását – figyelmeztetett az Európai Bizottság azt követően, hogy szakértői június végén Budapesten áttekintették a friss gazdasági fejleményeket és szakpolitikai kezdeményezéseket.

Puhultak tavaly óta a magyar országajánlások

2014. június 17.
A tavalyihoz képest sztaniolpapírba csomagolt országspecifikus ajánlásokat hagyhat jóvá Magyarországnak az európai szemeszter keretében pénteken a pénzügyminiszteri tanács. A puhább ajánlások a sikeres magyar lobbizás mellett a Bizottság általában konfliktuskerülő hozzáállását is tükrözik.

Költségvetési kiigazítást ajánl Brüsszel

2014. június 2.
Magyarországnak idén a GDP majdnem 1 százalékának megfelelő pótlólagos strukturális hiánycsökkentést kellene végrehajtania, ha tiszteletben akarja tartani a stabilitási és növekedési paktum rendelkezéseit – áll többek között a Bizottság hétfőn közzétett országspecifikus ajánlásaiban, amelyek a rezsicsökkentés áram- és gázpiacra gyakorolt hatásainak figyelembe vételére is kérik Budapestet.

Twitter
Facebook