Összesen 7 találat

Szabad az út az aszfaltpénzek kifizetése előtt

2016. október 17.
A BruxInfo értesülései szerint az Európai Bizottság meghozta az aszfaltügyben felfüggesztett kifizetések felszabadításáról szóló döntést, miközben folytatja a vizsgálódást a 2014 és 2020 közötti forrásfelhasználás irányító és ellenőrző rendszerét, valamint a közbeszerzés terén beazonosított egyes, versenykorlátozás-gyanús gyakorlatokat illetően.

Már júniusban jöhetnek az aszfaltpénzek

2016. május 30.
Előreláthatóan júniusban rendezheti az Európai Bizottság Magyarország felé az aszfaltügy miatt visszatartott kifizetéseket, és még a nyáron megérkezhetnek Budapestről az első fizetési igénylések a 2014 és 2020 közötti alapok terhére. A kifizetések előrehozásáról (előlegfizetésről) közben tovább folynak az egyeztetések a kormány és Brüsszel között.

Két és fél év után lezárult az aszfaltvita

2016. április 8.
Előreláthatóan több mint 500 millió euró visszatartott fejlesztési forrást szabadíthat fel a Lázár János és Corina Cretu regionális politikáért felelős biztos között elért politikai megállapodás az aszfaltügyben kialakult vita tisztázásáról. A Bizottság által blokkolt kifizetések összege jelenleg 840 millió euró.

Negyedére csökkent a magyar forrásvesztés veszélye

2015. december 3.
Az év elején még 1 milliárd euró magyar felzárkóztatási forrás forgott veszélyben. Mostanra 250 millió euróra sikerült csökkenteni a nettó forrásvesztés kockázatát, és a Bizottság az év hátralevő részében még lehetőséget lát a mérleg további javítására.

Új közbeszerzési gyakorlatot ígér Lázár

2015. január 15.
Az idei év folyamán le szeretné zárni az úgynevezett aszfaltügyet és a végleges bírság mértékétől függően mérlegelné a kormány, hogy az Európai Bírósághoz forduljon-e – közölte csütörtöki brüsszeli tárgyalásait követően a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János jelezte, hogy Magyarországon új közbeszerzési törvény készül és elkerülhetetlenül új, átláthatóbb és kevésbé bürokratikus közbeszerzési gyakorlat is lesz.

Javuló abszorpciós ráta fogadja Lázár Jánost Brüsszelben

2015. január 14.
Corina Cretu, regionális politikáért felelős biztossal tárgyal csütörtökön Brüsszelben Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A megbeszélés fő témája a forrásfelhasználás javítására a biztos által javasolt munkacsoport tevékenységének megvitatása lesz. Közben a legfrissebb adatok szerint a kohéziós források magyar abszorpciója majdnem eléri a 76 százalék fölötti uniós átlagot.

Kétharmadnál tart a magyar forráslehívás

2014. július 23.
A 2007 és 2013 között elérhető közel 25 milliárd euró felzárkóztatási forrás 66,57 százalékát sikerült lehívnia mostanáig Magyarországnak a legutolsó adatok szerint.

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Felparázslott a vita a kötelező menekültkvótákról
  • Az EP-ben is bírálták Tusk felvetését a kvóták ejtéséről
  • Az EP sem ellenzi a Brexit-tárgyalások új szakaszát
  • Szijjártó: csak egyféleképpen lehet értelmezni a VB ukrán szakvéleményét
  • Egyetlen EU-tagállam sem költözteti át a követségét Jeruzsálembe
  • Stratégiai jelentés az uniós alapok felhasználásáról
Twitter
Facebook