Összesen 179 találat
2013. május 7.
Felemásan ítélik meg a Magyarországról a hét elejére elkészült Tavares-jelentés megállapításait az Európai Parlament frakciói. Az állampolgári jogi szakbizottságban lefolytatott keddi vitán a szocialista, a liberális és a zöldpárti képviselők támogatták Rui Tavares határozattervezetének főbb üzeneteit, a jobboldali képviselőcsoportok viszont úgy látták, hogy nonszensz ilyen részletességgel előírni egy országnak, hogy milyen alkotmányos berendezkedése legyen.
2013. április 24.
Megfigyelési eljárás megindítását kezdeményezi az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Monitoring Bizottsága. A szaktestület által szűk többséggel elfogadott jelentés szövege ugyanakkor még nem végleges, annak vitája, és egyes részeinek megszavazása csütörtökön folytatódik. A végső szövegről júniusi plenáris ülésén szavazhat a Parlamenti Közgyűlés.
2013. április 11.
Bizottsági források szerint az Európai Bizottság képviselője (vélhetőleg Barroso elnök) jövő szerdán világos utalásokat tesz majd az Európai Parlament plenáris ülésén a Magyarországgal szemben esetlegesen indítandó kötelezettségszegési eljárásokra. Orbán Viktor miniszterelnök nem vesz részt a Magyarország-vitán.
2013. április 7.
Az Alkotmánybíróság hatásköreinek csökkentését és a testület korábbi határozatainak érvényességével kapcsolatos rendelkezéseket tartja különösen aggályosnak az EP alapvető jogi szakbizottsága, amely a hétvégén készítette el a Magyarországról szóló ötödik munkadokumentumot.
2013. március 14.
A magyar alkotmánymódosítás kérdése is terítékre került az Európai Tanács csütörtöki ülését megelőzően, amikor az Európai Parlament elnöke élesen bírálta az alaptörvény hétfőn elfogadott módosítását. Martin Schulz szerint az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárás megindítását is meg kell fontolni Magyarország ellen, amennyiben az Európai Bizottság vizsgálatai bebizonyítják, hogy az alkotmány negyedik módosítása sérti az uniós jogszabályokat.
2013. március 14.
A miniszterelnök szerint a kormány bárkivel hajlandó vitát folytatni az alkotmány negyedik módosításáról, ha az arról kifejezett aggályok tényeken alapulnak, ezekből viszont Orbán Viktor szerint „még egyet sem hallottunk”. A kormányfő az uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozó előtt tartott sajtótájékoztatót, védelmébe véve a sokat vitatott alaptörvény-módosítást, és szerinte minden kritikáról lehet beszélni európai stílusban.
2013. március 12.
Heteken belül elvégzi a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás jogi felülvizsgálatát az Európai Bizottság – közölték uniós források kedden. A testület nyitva tart minden szerződésben lefektetett jogi lehetőséget az uniós jog betartatására, de bízik abban, hogy ezután sem kell újabb eszközöket bevetnie. A liberális EP-frakció vezetője a 7-ik cikk szerinti eljárás megindítását kéri.
2013. március 11.
Tudomásul veszi, de sajnálja az Európai Bizottság és az Európa Tanács, hogy az Országgyűlés hétfő délután elfogadta az alaptörvény sokat vitatott negyedik módosítását. A két szervezet vezetője szerint a kormánynak most egyeztetnie kell Brüsszellel és Strasbourggal az aggályok eloszlatása érdekében.
2013. március 7.
Aggályosnak tartja a magyar alkotmányhoz benyújtott legutóbbi módosítást az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának több tagja is. A zöldpárti Rui Tavares azt mondta, áprilisra elkészül a Magyarországról szóló állásfoglalás tervezete, előtte viszont elemezni fogják a negyedik módosítást.
2013. március 6.
Elfogadása után vizsgálatnak veti alá az Európai Bizottság a magyar alaptörvényhez benyújtott módosító javaslatot, amely az Alkotmánybíróság jogkörének további csökkentését, és több rendelkezés alaptörvénybe emelését írja elő – közölte a testület szóvivője szerdán. A tervezetet az Európa Tanács főtitkára is bírálta, azt kérve, hogy a parlament ne fogadja el a módosítást.