Összesen 2 találat

Tusknak fel kell pörgetnie a munkát

2017. szeptember 30.
Jövőbe tekintő, a polgárok gondjait közvetlenül figyelembe vevő intenzív munkatervet várnak az EU állam- és kormányfői az Európai Tanács állandó elnökétől, Donald Tusktól, aki a tervek szerint már a következő, októberi brüsszeli EU-csúcson egész évre szólóan előáll majd ilyennel.

Európa újraalapítására szólított fel a francia elnök

2017. szeptember 26.
„Nagyon európaiként" értékelte Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Emmanuel Macron keddi beszédét, amelyben a francia elnök a közös piac alapítóinak „vízióihoz való visszatérést” javasolta, megoldásként is a szélsőjobboldal térnyerése ellen. Hangzatos elvek megfogalmazása mellett több, mint húsz tételből álló konkrét kezdeményezést is tett, bírálói szerint sok esetben már korábbról ismert ötleteket is felmelegítve.

Twitter
Facebook