Összesen 44 találat

Negyven óra után megszületett az EU-brit megállapodás

2016. február 20.
Péntek este 23 órakor szállt fel a fehér füst, és twittelték ki az ülésteremből az akkor még tanácskozó EU-csúcs résztvevői közül többen is, hogy valamennyi tagállam egyhangú támogatásával véglegesítették a brit EU-tagság számára több vonatkozásban is új feltételeket teremtő - illetve a meglévőket helyenként módosító - európai tanácsi nyilatkozatot.

Cameron kiscsoportos találkozókon győzködteaz EP képviselőit

2016. február 16.
Hétfőig még úgy volt, hogy a brit miniszterelnök, ha nem is a teljes parlamenti plenáris előtt, de az EP-frakcióvezetőket magába foglaló „elnökök konferenciájával” találkozva fogja felvázolni a megcélzott EU-brit megállapodáshoz a brit érveket. Kedden végül csak a házelnökkel, és a négy legnagyobb középpárt vezetőivel, illetve kijelölt képviselőivel találkozott, velük sem mind egy időben..

Célegyenesbe fordultak az EU-brit tárgyalások

2016. január 29.
Az EU-brit megállapodás-tervezet jövő heti nyilvánosságra hozatala előtt a héten felpörögtek a tagsági feltételek módosításáról fél éve folyamatosan zajló tárgyalások. David Cameron pénteken az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökével találkozott Brüsszelben, vasárnap pedig az Európai Tanács elnökét látja vendégül Londonban.

Semmi sem dőlt el a brit tagsági feltételekről, de mindenki optimista

2015. december 18.
Élete leghosszabb európai tanácsi hozzászólását mondta el David Cameron a csütörtök esti csúcsvacsorán, midőn hírek szerint közel 40 percben részletezte a brit igényeket a többi tagországból érkezett kollégáinak. A brit kormányfő sajtóértekezletén bizakodóan kommentálta a vitát, és hasonlóan „optimistának” nevezte magát Donald Tusk EiT-elnök is. A cél most az, hogy a februári csúcson egyezségre jussanak.

Cameron november elejére ígérte írásban a kívánságlistát

2015. október 16.
Az EU-csúcson csak néhány percet szenteltek a brit EU-tagsági feltételek módosításáról zajló tárgyalások alakulásának, viszont David Cameron bejelentése arról, hogy november elejére konkrét írásos kívánságlistát fog nyilvánosságra hozni, sokak szerint jelentős elmozdulás az EU-brit egyeztetési folyamatban.

Zászlót bontottak a brit EU-tagság hívei és ellenzői

2015. október 10.
Miközben pénteken David Cameron és Angela Merkel újabb egyeztetést tartott Chequers-ben a brit tagsági feltételek módosításáról, három fontos fejlemény is adódott a leendő EU-tagsági referendum kapcsán: megalakult a „Szavazz a távozásra” nevű, pártokon átívelő kampánycsoport, egy neves konzervatív Lord személyében arca lett a bennmaradási kampánynak, és közös platformot találtak a kilépni akarók a baloldal egy részével.

Graham Watson borúlátó elemzése a brit népszavazásról

2015. szeptember 6.
A brit választók egyharmadára teszi Sir Graham Watson azoknak a számát, akiket David Cameronnak meg kellene győznie a jövő évi EU-tagsági népszavazáson a bennmaradásról, ám a veterán liberális politikus - aki tíz éven át Délnyugat-Anglia képviselője volt az Európai Parlamentben - több esélyt lát a kilépés-pártiak térnyerésére.

Formálisan is elkezdődött az EU-brit tárgyalási folyamat

2015. június 26.
David Cameron csütörtök esti prezentációjával formálisan kezdetét vette az az egyeztetési folyamat London és a többi tagország között, ami brit kormányzati szándékok szerint a tagsági feltételek bizonyos fokú módosításához vezethet a legkésőbb 2017 végéig kilátásba helyezett EU-tagsági referendum előjátékaként.

Feszült várakozás Európában a brit választások előtt

2015. május 3.
Feszült várakozással tekintenek Európa-szerte a csütörtöki brit parlamenti választás elé, aminek kimenetelétől függően a brit kormány (ha továbbra is David Cameron vezeti) akár már a júniusi EU-csúcson kívánságlistával lepheti meg európai kollgáit, cserébe azért, hogy támogatóan lépjenek fel az esetleges brit EU-tagsági referendumon.

Vegyes első reakciók Cameron korlátozásaira

2014. november 28.
Négy év után engedne csak hozzáférést David Cameron a brit szociális ellátórendszerhez a nem brit EU-polgárok számára, és aki fél éven belül nem talál munkát, annak távoznia kellene. Bevándorlási kvótáról, számszerű plafonokról ugyanakkor nem beszélt a témának szentelt pénteki beszédében a brit kormányfő.

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Egy hónap bemelegítés a Brexit-tárgyalások előtt
  • Az EU és Ankara is átértékelheti a török tagságot
  • Timmermans a tagországoktól várja a cselekvést lengyel-ügyben
  • Nagyobb átláthatóság a kormányközi gázmegállapodások körül
  • A dogmatizmustól óv az EP a kohéziós politikában
  • Hatvan gyertya az Európai Szociális Alap "tortáján"
Twitter
Facebook