Összesen 34 találat

Kérdőjelek a konzervatív frakció jövője körül

2011. január 27.
Az Európai Konzervatívok és Reformisták lengyel frakcióelnöke lemond a csoport vezetéséről. A posztra lengyel és brit jelentkező is akad.

Vízumtilalmi listára tette a fehérorosz vezetőket Varsó

2011. január 18.
Varsó nem várta ki, míg az EU-külügyminiszterek döntenek a fehérorosz vezetőkkel szembeni beutazási tilalomról, hanem egyoldalúan úgy döntött: vízumtilalmi listára helyezi az érintett tisztviselőket.

Nyugdíj: a lengyelek megállapodtak a Bizottsággal?

2010. december 13.
Nem hivatalos értesülések szerint a lengyelek megállapodtak a Bizottsággal abban, hogy a nyugdíjreform egyes költségeit figyelembe veszik az ország deficit- és államadósság-állományának kiszámításakor.

A lengyeleknek máris vannak elnökségi prioritásaik

2010. július 26.
Bár csak a „magyar fél év” után következik, Lengyelország máris gőzerővel készül az EU Tanácsában a soros elnöki tisztség betöltésére. Olyannyira, hogy a varsói kormány a múlt héten már meg is határozta a 2011. júliusától decemberig tartó időszak során általa képviselendő prioritások előzetes listáját.

Twitter
Facebook