Összesen 23 találat

Elszánt Bizottság néz farkasszemet Varsóval

2016. november 22.
Még tanulmányozza Varsó válaszát, de az Európai Bizottság akár az EU-szerződés 7-ik cikke szerinti eljárás kezdeményezésétől sem riad vissza a lengyel jogállamiság helyreállítása érdekében – adta értésre a Gazeta Wyborczának és a BruxInfónak adott nyilatkozatában Frans Timmermans, a testület első alelnöke.

Népszabadság: Brüsszel még mindig keresi a fogást

2016. november 20.
Bár nagyon szűkösnek látja a lehetőségeit a beavatkozásra, az Európai Bizottság munkajogi és állami támogatási szempontból is utánanéz annak, hogy a Népszabadság megszüntetésekor nem sérültek-e a szabályok – közölte Frans Timmermans első alelnök, aki a médiapluralizmusról és a demokráciáról tartott éves kollokviumon nyilatkozott a BruxInfónak.

Brüsszel folytatja Varsó leckéztetését

2016. június 1.
Mostanáig nem vezetett eredményre a varsói kormánnyal folytatott párbeszéd, ezért az Európai Bizottság szerdán hivatalosan is elfogadta és elküldte Lengyelországnak a jogállamisági véleményt, megnyitva ezzel a másik szakaszt az „eljárásban”.

Szydlo állta a sarat a lengyel jogállamisági vitán

2016. január 19.
Nem ért egyet az országa ellen indult jogállamisági eljárással, és a Velencei Bizottság majdani ajánlásainak a végrehajtását sem ígérte meg, de áll az európai intézményekkel folytatandó párbeszéd elébe Beata Szydlo, lengyel kormányfő, aki négyszer kért és kapott szót a lengyelországi helyzetről kedden rendezett európai parlamenti vitán, amely néhány kisebb epizódtól eltekintve higgadt légkörben zajlott.

Varsó kioktató válasza vezette fel a lengyel vitát

2016. január 12.
„Megdöbbentő tájékozatlanságot” ró fel a lengyel igazságügyi miniszter válaszlevele Frans Timmermans európai bizottsági első alelnöknek a lengyelországi alkotmányos és intézményi reformok kapcsán. A decemberi Timmermans-levélre válaszul született varsói irat hétfőn este érkezett Brüsszelbe, tartalma kedden vált ismertté.

Varsó elhárítja a médiatörvényt ért bírálatot

2016. január 9.
Miközben Jean-Claude Juncker a lengyel helyzet túldramatizálásának veszélyétől óvott, Varsó válaszlevelében elutasította a Bizottság alelnökének azt az értelmezését, miszerint a közmédia vezetőinek kormány által történő kinevezése – ahogy az a módosított törvényben szerepel – uniós jogszabályt és elveket sértene.

A Bizottság első alelnöke nem kezd szájkaratét Orbánnal

2015. október 3.
Nem fog nyilatkozatháborúba bocsátkozni a magyar miniszterelnökkel, és a Magyarországon kialakult légkör megvitatását politikai kérdésnek tekinti, ami a tagállamokra tartozik – nyilatkozta egy lapinterjúban Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

A partvonalról is be lehetne kiabálni a Bizottságnak

2015. május 19.
Az uniós jogalkotási folyamat minőségének és átláthatóságának javítását célzó programot fogadott el kedden az Európai Bizottság. Az egyik újítás értelmében a bizottsági jogszabályi javaslatok elfogadását követő nyolc héten belül bármely polgár és érintett fél reagálhat, és észrevételeiket a jogalkotás során figyelembe is vennék.

Háromszáz fő lenne az első magyar menekültkvóta

2015. május 13.
Az embercsempészek elleni küzdelem, a menekültek védelme és az emberi életek oltalma közötti „érzékeny egyensúlynak” minősítette Dimitrisz Avramopulosz belügyi biztos a szerdán Brüsszelben bemutatott bizottsági javaslatot egy új európai „menekültügyi stratégiáról”, ami egyebek között a tagállamok közötti kötelező kvótarendszert is javasol vészhelyzetekben a menekültek befogadására, és amit a tagországok miniszteri tanácsának is el kell még fogadnia.

Timmermanst Magyarországról is faggatták

2015. május 5.
Ha a magyar kormány lépéseket tenne a halálbüntetés visszaállítására, akkor az egyértelműen az európai kötelezettségek megsértésének minősülne – közölte az EP petíciós bizottságának ülésén az Európai Bizottság első alelnöke. Frans Timmermans ennél bővebben nem kívánt reagálni sem a magyar kormányfő múlt heti kijelentésére, sem pedig a bevándorlásról szóló kérdőívre.

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Tuskék gondolatban már leírták a menekültkvótát
  • Ha az EP-n múlna, a jövőben is lenne kötelező menekültkvóta
  • Összefüggést lát az EB alelnöke a jogállam és a kifizetések között
  • A gyakorlat dönti el, mi lesz az EU szociális pilléréből
  • Új kezdeményezések várhatók a nők egyenjogúságának előmozdításáért
Twitter
Facebook