Tusk felhívással fordult a katalán elnökhöz

Brüsszel, 2017. október 10.
Mint az európai diverzifikáció és a régiók és kisebbségek támogatója, aki ugyanakkor egy "nagy tagország kormányfője is volt", Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden arra kérte Katalónia elnökét, hogy "tartsa tiszteletben az alkotmányos rendet", és ne tegye lehetetlenné a jövőbeni párbeszédet. Ez végül megtörtént, de a függetlenné válásról nem mondtak le.
Néhány óráva a katalán elnök kedd estére várt politikai bejelentése előtt, Donald Tusk felhívással fordult Katalónia elszakadás-párti vezetéséhez, amiben nyilvánvalóan a függetlenség deklarálásától igyekezett eltéríteni. Tusk az EU Régiók Bizottsága közgyűésén beszélt erről, eltérve felszólalásának eredeti irányától (az EU helyzetéről tett éves jelentést).

A korábbi lengyel miniszterelnök abból indult ki, hogy nem az Európai Tanács elnökeként fordult a katalán vezetőkhöz, hanem olyan politikusként, aki "mindig szilárdan hitt abban, hogy az EU a népek, régiók és kultúrák sokféleségén alapul", továbbá aki jól ismeri, milyen szembesülni a rendőri erőszakkal, és aki egy nagy európai ország miniszterelnöke is volt, azaz bele tud érezni valamenniy fél álláspontjába.

Két nappal ezelőtt Spanyolország miniszterelnökével beszélt - folytatta Tusk -, és akkor arra kérte őt, hogy tegyenek meg mindent a politikai válság párbeszéd útján történő megoldására, mert "mindig jobb az érvek erejére támaszkodni, nem pedig az erő érvelésére".

"Most önt kérem, Carles Puigdemon úr, hogy tartsák tiszteletben az alkotmányos rendet, és ne tegyenek olyan lépést, amivel ellehetetlenítik a párbeszédet" - üzent a katalán elnöknek rövid kitérőjében az Európai Tanács állandó elnöke.

Tusk egyúttal emlékeztetett arra, hogy ha Katalónia elhamarkodottan dönt, "az mindenkinek rossz lesz". Sem a katalánoknak, sem Spanyolországnak, sem Európának nem válna előnyére - hangsúlyozta a lengyel politikus, aki szerint minden bonyolult helyzetben mindig "arra kell összpontosítani, ami összeköt, és nem arra, amit elválaszt", csak ez lehet a jövő útja - szögezte le rövdi "katalán üzenetében" Donald Tusk.

Puigdemon végül - miután kétszer is halasztotta a kora estére ígért bejelentést - leállította a függetlenség deklarálását, helyette feltétlen célként jelölte meg az önálló Katalán Köztársasághoz való eljutást, amiről úgymond most a népszavazáson kapott felhatalmazás alapján tárgyalásokat kíván kezdeni a spanyol kormánnyal. A katalán parlamentet pedig arra kérte, hogy forduljanak felhívással a világ országaihoz, amelyben támogatást kérnek a katalán függetlenség ügyéhez.

Megfigyelők első értékelése szerint a barcelonai lépés jó eséllyel egyszerre ábrándította ki az elszakadás híveit és ellenzőit: a spanyol kormány számára így is túl messzire mentek, míg a függetlenség ünneplésére számító tömeg csalódottan vette tudomásul a halasztást.

Eddigi hozzászólások (0)

Twitter
Facebook