Megtöri-e hallgatását az EU a katalán válságban?

Egymást hibáztatta a spanyol és katalán kormány a vasárnapi rendőri akciók miatt. A spanyol kormányfő szerint csak a jogállamot védték, de ő amúgy bármikor „kész a párbeszédre”. A katalán elnök szerint a történtek és az így is összejött 90 százalékos egyetértés után népe „megérdemli a függetlenséget”, egyúttal „az EU figyelmét” kérte. Uniós részről a frakciók egy része, valamint néhány tagállam kormányzati tisztviselője és pártpolitikusa reagált vasárnap estig.
„Szavazni készülő, védtelen békés emberek elleni brutális rendőri agressziót” róttak fel a legtöbben a madridi kormánynak vasárnap estére. A katalán elszakadással szimpatizálók sok esetben Franco fasiszta diktatúrájának fellépéséhez hasonlították a vasárnap történteket, míg a spanyol kormánnyal egyetértők a „demokráciával való visszaélést” olvasták a katalán függetlenségi politikusok szemére.
 
Sőt, egyes spanyol politikusok azt is tudni vélték, hogy néhol „katalán szélsőségesek” szándékosan öregeket, gyerekeket akartak „pajzsként” használni a csendőrök ellen, a (Madrid által törvénytelennek minősített) szavazó helységek és szavazati eredmények védelmében.
 
A végső konklúzió Madridban Mariano Rajoy kormányfő által az volt, hogy Katalóniában vasárnap végeredményben nem történt „semmiféle referendum”, míg Carles Puigdemont katalán elnök úgy vélte, hogy a „katalán nép kivívta a jogot a függetlenségre”, csakúgy, mint arra – tette hozzá -, hogy az Európai Unió meghallja a szavát.
 
A katalóniai eseményeket követő töménytelen nyilatkozat és üzenet egyik központi eleme egyébként az „EU hallgatásának” a visszatérő felemlegetése volt. Akadt, aki a „rendőri erőszak láttán” vélte elkerülhetetlennek, hogy az EU is véleményt nyilvánítson, mások a függetlenséget óhajtó katalánok „véleménynyilvánítási jogának” uniós védelmét szorgalmazták, miközben igen sokan „közvetítést” sürgettek az EU részéről Madrid és Barcelona között.
 
„Európai polgárok vagyunk. Ami most Katalóniában történik, az nem spanyol probléma, hanem az Európai Unióé” – vélte a nap során tett nyilatkozatában ennek kapcsán Jordi Turull katalán kormányszóvivő, míg Rajoy arra helyezte a hangsúlyt, hogy Spanyolország „fejlett, toleráns demokrácia”, amely ugyanakkor határozott és elszánt is, ha a jogállam megvédéséről van szó. Szerinte vasárnap az utóbbi történt, és a következményekért minden felelősséget azokra hárított, akik a „legalitás és az együttélés között törést szítottak”.
 
Az EU-térfélről érkező reagálások többsége a párbeszédhez való visszatérést, az eszkaláció azonnali megállítását szorgalmazta, miközben jelentős részük bírálóan szólt a csendőrség fellépéséről, mint ami sokak szerint végső soron Madrid pozícióját gyengíti majd. A megfogalmazásban azonban már ezek kapcsán is akadtak eltérések.
 
Charles Michel belga miniszterelnök például twitterében azt vette előre, hogy úgymond „az erőszak semmire sem válasz. Elítéljük az erőszak minden formáját és politikai párbeszédet szorgalmazunk” a felek között. Ugyanez Linas Linkevicius litván külügyminiszter szerint elkerülhetetlen, hogy a spanyol kormány párbeszédet kezdjen a saját népével.
 
Hasonló véleményen volt Jeromy Corbyn, brit munkáspárti vezér is, aki közvetlenül Theresa May brit miniszterelnöknél interveniált, követelve, hogy May lépjen kapcsolatba spanyol kollégájával, és járjon közben a rendőri erőszak azonnali beszüntetéséért. (A BBC szerint a választ hamarosan a brti külügyminisztérium közleményében kaphatta meg, amely utóbbi szerint az, ami történik, „a spanyol kormányra és a Spanyolország népére tartozik”, brit részről azt tartják lényegesnek, hogy „az alkotmányt tartsák tiszteletben”.
 
Megszólalt Vacláv Klaus korábbi cseh államfő is, aki furcsának tartotta, hogy az Európai Bizottság, amelyik a jogállamiság, „valamint az úgynevezett európai értékek” általa vélelmezett megsértése miatt visszatérően bírálja Lengyelországot és Magyarországot, most hallgat. (Ez a motívum – összevetés a lengyel és magyar helyzetekre születő brüsszeli reagálásokkal – amúgy még több más véleményben is előjött.). Klaus mindenesetre most felszólította a Bizottságot, hogy „hasonló módon ítélje el a spanyol kormányt is” - a Klaus szerint - „antidemokratikus” eljárása miatt.
 
Sajtójelentések között is felbukkant az a német kormányszóvivői üzenet, miszerint vasárnap folyamán – amikor már négyszázon felüli sérültről szóltak katalóniai híradások – Angela Merkel kancellár telefonon beszélt Rajoy-jal, aminek részleteiről ugyanakkor Berlinben nem közöltek információkat.
 
Miként kiélezett európai uniós politikai helyzetek kapcsán mindig, ezúttal is a legtöbb vélemény EP-képviselői körökben származott. Syed Kamall (brit), az európai konzervatívok (ECR) frakcióvezetője twitterében arról írt, hogy „sürgetően nyugalomra volna szükség” Katalóniában, és hozzátette, hogy „annál rosszabb, minél tovább megakadályozzák, hogy emberek kifejezhessék akaratukat, bármi is legyen az”.
 
Guy Verhofstadt (belga), az EP-liberálisok vezére szintén a helyzet eszkalálódásának megakadályozására hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy „csakis a tárgyalásos megoldás adhat kiutat” a helyzetből.
 
Drasztikusabban fogalmaztak a zöld párti, valamint a szélsőbaloldali frakciók. Ska Keller (német) és Philippe Lamberts (belga), a zöld EP-frakció társelnökei közös nyilatkozatban fejezték ki „mélységes aggodalmukat” a „tömeges rendőri erőszak” miatt, és - leszögezve azt, hogy szerintük az Európai Bizottság nem tarthatja csukva továbbra is a szemét - felszólították a brüsszeli testületet, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a spanyol-katalán párbeszéd elősegítésére.
 
A szélsőbaloldal (Egyesült Bal) nevében Gabi Zimmer (német) frakcióvezető jelentette ki, hogy a katalóniai „sokkoló jeleneteket” többé már „nem ignorálhatja” az Európai Unió, és jelezte egyúttal, hogy az általa vezetett pártcsoport formálisan is kezdeményezte, hogy a katalóniai helyzetet tűzze napirendre az EP Strasbourgban hétfő este kezdődő plenáris ülése. (A heti ülésszak napirendjének véglegesítéséről hétfőn dönt az EP „elnökök konferenciája”, amelyen végső soron a frakcióvezetők szavazata dönti majd el, hogy miről legyen szó a hét során.)
 
Az első sajtójelentések és értékelések szintén minden irányt és árnyalatot felvonultattak. A brit The Economist például úgy vélte, hogy az egész népszavazás kierőltetése voltaképpen „a helyi adminisztráció propaganda háborújának” a része volt, míg az ugyancsak brit The Guardian arról cikkezett, hogy a népszavazási kalandban szerinte „Spanyolország veszített”.
 
A hétfő hajnalra közzé tett – katalán kormányszóvivő által közölt – eredményről a Politico tudósítója szűkszavúan megállapította: katalán kormányzati olvasatban 2,26 millióan szavaztak, ennek 90 százaléka – azaz „az elsöprő többség” – szerintük a függetlenségre voksolt. A szavazók száma ugyanakkor
a jogosultak 50 százalékát sem érte el – mutatott rá a hírportál tudósítója.Kett

Eddigi hozzászólások (0)

Twitter
Facebook