Lendületbe jöttek az EU-brit tárgyalások

Brüsszel, 2017. szeptember 28.
Új lendületet hozott a brit kilépésről szóló tárgyalásokba Theresa May múlt heti firenzei beszéde, de a héten elért haladás dacára Michel Barnier, az EU főtárgyalója egyelőre nem látja azoknak a feltételeknek a beteljesülését, amelyek alapján a tárgyalások második szakaszába való áttérést javasolhatná az Európai Tanács október 19-20-i ülésén.
A Brexit tárgyalások eheti negyedik fordulója igazolta azt a várakozást, amit Theresa May múlt heti firenzei beszéde keltett a kilépési tárgyalások új dinamikáját illetően, de még alapvető kérdésekben közelíteni kell az álláspontokat ahhoz, hogy a jövőbeni kapcsolatokról szóló második szakaszba léphessen a folyamat. Így vonta meg az eheti Brexit-tárgyalások mérlegét csütörtök délben Michel Barnier, az EU főtárgyalója.
 
Brit kollégája és Barnier is egyetértettek abban, hogy a May-beszéd hullámán szörfözve a hétfő és csütörtök között sorra került tárgyalásokon főleg az állampolgárok jogainak kérdésben sikerült érdemi előrelépést tenni. Miközben az ír ügyekben is kezd lassanként formát önteni az alku, addig a brit lelépési számlát illetően még tisztázniuk kell a feleknek, hogy pontosan hogyan is értelmezzék a May-beszéd vonatkozó és uniós szempontból mérföldkőnek nevezett részeit.
 
Ami a polgárok jogait illeti, az EU főtárgyalója rendkívül fontosnak nevezte azt, hogy az Egyesült Királyság kész közvetlenül átülteti jogrendjébe a kiválásról szóló megállapodást, ami az uniós polgárok számára biztosítja jogaiknak a brit bíróságok előtt történő érvényesítését. Hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia kész az uniós jog koncepciójának alkalmazására a Brexitet követően. Barnier és Davis ugyanakkor megerősítette, hogy a felek nem tudtak megállapodni arról, hogy az Európai Bíróságnak is szerepe legyen a jogérvényesítésben, amit az EU27-ek feltétlenül fontosnak tartanak, de amit a brit kormány következetesen elutasít.
 
Továbbra is távol áll a felek álláspontja a családegyesítés kérdésében, és a társadalombiztosítási jogok exportálásának ügyében is folytatni kell az egyeztetéseket – mutatott rá Barnier. A brit főtárgyaló biztosított arról, hogy az uniós polgárok a Brexitet követően nagyjából ugyanazokat a jogokat fogják élvezni, mint jelenleg.
 
A nyitott kérdések közé tartozik továbbá a tervezett brit regisztrációs rendszer áramvonalasítása – tette hozzá Michel Barnier.
 
Ami a Brexit pénzügyi aspektusait illeti, Barnier hasznosnak nevezte az eheti tárgyalásokat, de azt is nyilvánvalóvá tette, hogy ez az a kérdéskör, ami jelenleg leginkább hátráltatja a tárgyalások, jövőről szóló második szakaszba léptetését.
 
Emlékeztetett a May-beszéd két fontos elemére, miszerint egyetlen EU-tagállam sem kaphat kevesebb pénzt, vagy nem fizethet be több pénzt a kasszába a brit kilépés miatt. Másfelől az Egyesült Királyság tiszteletben fogja tartani tagként tett pénzügyi kötelezettségvállalásait, de ez a 2019-2020-ig tartó időszakra korlátozódna. Barnier megjegyezte, hogy a 2020-ig tett pénzügyi kötelezettségvállalások teljesítése időben 2020-on túlra is áthúzódhat, ezért a brit ajánlat jelenlegi formájában nem elfogadható az EU27-ek számára.
 
David Davis tartotta magát ahhoz a pozícióhoz, hogy a brit kötelezettségvállalás jogi érvényességét tételről-tételre meg kell vizsgálni. „Még nem tartunk ott, hogy beazonosítsuk a kötelezettségvállalásokat” - ismerte el az EU főtárgyalója.
 
A felek bejelentették, hogy az ír határ átjárhatóságának kérdésében elkezdődött a közös alapelveket rögzítő szöveg szerkesztése.
 
A tárgyalások mérlegét megvonva Michel Barnier világossá tette, hogy további tárgyalásokat tart szükségesnek a következő hetekben-hónapokban a kilépésről szóló megállapodás eléréséhez, mielőtt a megbeszélések második szakaszba léptetését javasolná az EU27-ek vezetőinek. Erre elvileg az Európai Tanács október 19-20-i ülése lenne az első alkalom, de addig még az október 9-vel kezdődő héten újabb tárgyalási fordulót tartanak, sorrendben az ötödiket.
 
Emlékezetes, hogy Theresa May firenzei beszédében bejelentette, hogy London két éves átmeneti időre még a belső piacon maradna a Brexit után.

Eddigi hozzászólások (0)

Twitter
Facebook