Az EU sem bánja az előrehozott brit választást

Brüsszel, 2017. április 18.
Theresa May bejelentése az előrehozott brit parlamenti választásokról a Brexit visszafordítása helyett annak zökkenőmentesebb levezénylésébe vetett hitet erősítette meg az EU-ban, amelynek terveit és tárgyalási menetrendjét nem befolyásolja a június 8-i brit voksolás.
Miközben egyesek egy új, utolsó esélyt látnak a Brexit-folyamat visszafordítására a június 8-i előrehozott választásokon, uniós illetékesek éppen stabilabb politikai háttérre számítanak a tárgyalásokhoz Theresa May keddi bejelentése nyomán.
 
„A brit választások nem változtatnak az EU27-ek tervein. Arra számítunk, hogy az Európai Tanács április 29-i ülésén elfogadja a Brexitről szóló iránymutatásokat, és ezt követően május 22-én készen áll majd a tárgyalási mandátum. Ez meg fogja nyitni az utat az EU27-ek számára a tárgyalások megkezdése előtt” - közölte a londoni bejelentésre reagálva Preben Aamann, Donald Tusk, európai tanácsi elnök szóvivője.

A kormányfő javaslatára még a brit törvényhozásnak is rá kell bólintania.
 
Brüsszelben úgy látják, hogy a brit kormányfő az eredetileg csak 2020-ban esedékes parlamenti választások előrehozásával erős felhatalmazást szeretne kapni kormányának a brit kilépés feltételeinek kitárgyalásához. Mayt gyakran érte kritika amiatt, hogy mivel nem nyert választást, csak a nyáron lemondott David Cameron helyébe lépett, ezért nincs igazi demokratikus felhatalmazása egy ilyen jelentőségű döntés végrehajtására.
 
A kormányfő – akinek pártja még mindig jól áll a közvélemény-kutatásokban – egy esetleges győzelemmel megerősített legitimációval vághatna bele a tervek szerint május végén-június elején kezdődő és 2018 októberéig tartó tárgyalásokba, amelyek a brit kilépés feltételeiről, és a jövőbeni kapcsolatok szabályozásáról szólnak majd.
 
Elemzők rámutatnak, hogy May számára annál jobb, minél előbb sort kerítenek a választásra, hiszen az idő múlásával és az ellentmondások megjelenésével már egyre kevésbé lehetne biztos a sikerben. Ha viszont megnyeri a választást, az egyszerre hallgattatná el a Brexit-ellenes tábort, és saját pártjának héjáit is, akik elemzők szerint időnként lila vágyálmokkal és teljesíthetetlen követelésekkel bocsátkoznának tárgyalásokba az EU27-kel.
 
„Nagyságrendekkel javultak a Brexit-tárgyalások kedvező kimenetelének az esélyei” - nyilatkozta egy nvének elhallgatását kérő magas rangú uniós tisztviselő a Wall Street Journal című lapnak. „Ahelyett, hogy a kilépéspártiak játékszerévé válna, May egy nagyon erős mandátumot kaphat egy ésszerű megállapodás kitárgyalására az EU-val” - tette hozzá az inkognitóban nyilatkozó illetékes.
 
Guy Verhofstadt – aki az Európai Parlament által kinevezett „Brexit-tárgyaló – úgy vélekedett, hogy „a júniusi választás egy új lehetőséget ad a brit választópolgárok számára annak kifejezésére, hogyan látják a jövőbeli kapcsolatokat az EU-val”.
 
Ha esetleg egy, a Brexit-ől szóló döntést felülvizsgálni kívánó kormány kerülne hatalomra júniusban (amire megfigyelők szerint minimális az esély), még az sem jelentené a kilépési szándékbejelentés automatikus visszavonását. Az EU-szerződés vonatkozó, 50-ik cikkének az aktiválásával ugyanis London elvesztette monopóliumát egy ilyen döntés felett.
 
Az biztos, hogy az EU27-eknek is hozzá kellene járulniuk a Brexit visszafordításához. Arról viszont az intézmények jogi szolgálatai sem értenek egyet, hogy egészen pontosan milyen feltételek mellett. A Tanács jogi szolgálata szerint elég lenne ehhez a tagállami szavazatok minősített többsége, míg a Bizottság jogászai szerint csak egyhangú döntés mellett lenne lehetőség erre. Azaz, akár egy tagállam is keresztbe feküdhetne a britek előtt elméletileg.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Beletört a bicska a menekültügyi reformba, félrerakják
  • Elkezdődtek a tárgyalások a brit kilépésről
  • Nem tiltott el Brüsszel a "Heineken-törvénytől"
  • Szerény magyar helyezés az innovációs eredménytáblán
  • Simán vette az akadályt a bolgár biztosjelölt
Twitter
Facebook