Újabb EU-biztos bírálta Magyarországot

Az EU igazságügyi biztosának az a benyomása, hogy a felsőoktatási törvény módosításával a kormány a Közép-Európai Egyetemet célozza. Vera Jourová hétfőn rokonszenvéről biztosította a CEU mellett kiállókat, és aggodalmának adott hangot a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban.
Az EU igazságügyi biztosa hétfőn ugyan nem tudott még eredménnyel szolgálni a módosított magyar felsőoktatási törvény bizottsági értékeléséről, de magánvéleményként több kritikát is megfogalmazott.
 
Vera Jourovának az a benyomása, hogy a felsőoktatási törvény – ami az Európai Bizottság szerdai ülésén más jogi kérdésekkel egyetemben napirenden lesz – egyetlen intézményt, a Közép-Európai Egyetemet célozza. Emlékeztetett rá, hogy ez azért problémás, mert a célzott jogalkotás nem felel meg a jogalkotás általános jellegére vonatkozó kritériumnak.
 
„Az az érzésem, hogy (a törvény) a civil társadalom befolyásának és a politikai pluralizmusnak a gyengítésére irányul” - közölte. A törvény elleni vasárnapi demonstrációra utalva hozzátette, örül annak, hogy az emberek „bátran, hangosan és látható módon” kifejezték a véleményüket. „Az Európai Bizottság mindig is arra ösztönözte az embereket, hogy ezt tegyék” - tette hozzá.
 
Jourová nem hiszi, hogy a Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárások érdemben segítenének. „A népnek, az embereknek kell kinyilvánítaniuk a véleményüket a jövőjükről” - hangsúlyozta.
 
Az igazságügyi biztos azt is elmondta, hogy a Bizottság a magyar igazságszolgáltatás függetlensége miatt is aggódik. Elismerte ugyanakkor, hogy ezt nem feltétlenül tükrözi az éppen hétfőn a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerének működéséről közzétett 2017-es igazságszolgáltatási eredménytábla. „De, ez tavalyi (2016-os) adatokra alapul, és az idei adatok mást tükrözhetnek” - mondta.
 
A cseh biztos, aki nem kívánt elébe menni a szerdai biztosi vitának, hangsúlyozta, hogy „elérkezettnek látja az időt a magyarspecifikus kérdések megvitatására”.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Csak a komoly érdeklődők előtt lesz nyitva az eurócsatlakozási alap
  • Budapest nem harapott rá Juncker eurócsalijára
  • Az EU-nak is fejfájást okozhat a katalán helyzet elmérgesedése
  • Van Rompuy: az EU-funkciók összevonása zavart kelthet
  • Ellenzéke nem veszi készpénznek Putyin újraválasztását
  • Védelmi vonalat épít ki az EU a kibertámadások ellen
Twitter
Facebook