Négy hazai régió a 20 legszegényebb között

Brüsszel, 2017. március 30.
Az Európai Unió húsz legszegényebb régiója között négy magyar is van, az átlag fele alatti fejlettségi szinttel. Belső-London magasan viszi a prímet, de Pozsony és környéke és Prága is a legfejlettebb hat régió közé tartozik – derül ki a 2015-ös helyzetet tükröző legfrissebb regionális fejlettségi statisztikából.
Az előző évekhez hasonlóan óriási szóródás van az egyes európai régiók fejlettségi szintje között. A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP alapján magasan Belső London-Nyugat számított 2015-ben a legfejlettebb európai régiónak, az uniós átlag 580 százalékával. Luxemburg (264%) a második, Hamburg (206%) a harmadik, Brüsszel főváros régió pedig a negyedik (205%).
 
A legfrissebb regionális fejlettségi lista egyik szenzációja, hogy Pozsony és környéke bekerül az első ötbe, az uniós átlagos fejlettségi szinthez képest 188 százalékkal. Szorosan a nyomában van Prága is (178%), Felső-Bajorország, Ile de France, Belső London – Kelet, és Stockholm zárja a tízes listát.
 
A húsz legszegényebb európai régió között ezzel szemben a korábbi évekhez hasonlóan négy magyar is található: Észak-Alföld (az egy főre eső átlagos uniós GDP mindössze 43 százalékával) hátulról a kilencedik, Dél-Dunántúl (45%) és Észak-Magyarország osztozik hátulról a 10-ik helyen, Dél-Alföld pedig 48 százalékos szinttel a 14-ik.
 
A Budapestet is magába foglaló Közép Magyarországon a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP valamivel az uniós átlag felett van (105%). A fejlettség alapján 75 százalékkal a második Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl pedig 64 százalékos szinten állt 2015-ben.
 
A Bulgáriában található Severozapaden (Észak-Nyugat) a legelmaradottabb európai régiója, az átlagos fejlettségi szint 29 százalékával. A francia tengerentúli terület Mayotte alig van kedvezőbb helyzetben (32%). A tíz legszegényebb európai régió között öt a bolgár, 2-2 magyar és román, egy pedig francia. Érdekesség, hogy már egyetlen lengyel térség sincs a leginkább leszakadottak között.
 
Húsz olyan európai régió volt 2015-ben, ahol az egy főre eső GDP 50 százalékkal, vagy még ennél is többel meghaladta az uniós átlagot. Közülük öt Németországban, négy Nagy-Britanniában, 2-2 Hollandiában és Ausztriában, egy-egy pdig Belgiumban, Csehországban, Dániában, Franciaországban, Szlovákiában, Svédországban és Luxemburgban található.

Eddigi hozzászólások (0)

Twitter
Facebook