Március 29-én startol a nagy európai válóper

Brüsszel, 2017. március 20.
A találgatásoknak véget vetve a londoni kormány hétfőn bejelentette, hogy március 29-én fogja bejelenteni Nagy-Britannia hivatalos kilépési szándékát az Európai Unióból. Az EU27-ek május elején tervezett csúcstalálkozóját követően még májusban megkezdődhetnek a Brexitről a tárgyalások, amelyek lefolytatására elvileg két év áll rendelkezésre.
Március 29-én fogja az EU-szerződés 50-ik cikkének aktiválásával hivatalosan is kezdeményezni az Egyesült Királyság kilépését az EU-ból – jelentette be hétfőn a brit kormány. Ezzel hivatalosan is elindul az az óraszámláló, ami elvileg két éves határidőt szab a válás feltételeinek a kitárgyalására.
 
„A mi oldalunkon minden készen áll (a bejelentés fogadására és a tárgyalások megkezdésére)” - reagált a hírre hétfőn délben Margaritisz Szkinasz, az Európai Bizottság szóvivője.
 
Emlékeztetett rá, hogy a hivatalos brit bejelentést követően a következő lépésként az EU27-ek állam- és kormányfői az április végére vagy május legelejére tervezett informális csúcson elfogadja a tárgyalási irányelveket. Az Európai Bizottság ezt követően azonnal előterjeszti ajánlását a kilépési tárgyalások megnyitására. Ezután a miniszteri Tanácson lesz a sor, hogy engedélyt adjon a tárgyalások megkezdésére és elfogadja a hivatalos tárgyalási mandátumot.
 
Az EU nevében a tárgyalásokat Michel Barnier, korábbi uniós biztos és francia miniszter vezeti majd, de a tárgyalóasztal körül foglalhatnak helyet az Európai Tanács és a soros elnökséget ellátó ország képviselői is. Guy Verhofstadt személyében az EP is kinevezett egy főtárgyalót, bár kormányközi konferenciáról révén szó, ő közvetlenül nem vehet majd részt a tárgyalásokon.
 
Barniert egy körülbelül 30 fős szakértői stáb segíti a felkészülésben és a tárgyalásokon, a stábnak egy magyar tagja is van, aki a Brexit agrárpolitikai vonatkozásaiért felelős.
 
Az EU-szerződés értelmében két év áll rendelkezésre a kiválás feltételeinek a kitárgyalására és az egész folyamat lebonyolítására. Michel Barnier szerint ugyanakkor ennél is szűkebb az időkeret, mert ahhoz, hogy a majdani alkut mindenhol ratifikálni lehessen, már 2018 októberéig le kellene zárni a tárgyalásokat.
 
A Brexit teljesen teljesen szűz területre vezeti az EU-t, hiszen eddig még soha nem fordult elő, hogy egy tagállam a kilépést válassza. A Brexit-bejelentés pikantériája, hogy arra mindössze néhány nappal az EU-t létrehozó Római Szerződés aláírásának 60-ik évfordulója után kerül sor.
 
A kilépés feltételeinek és a jövőbeni viszonynak a kitárgyalása ugyanakkor 43 év együttélés után annyi szerteágazó és bonyolult kérdést vet fel, amelyek kitárgyalására a két év vészesen kevésnek tűnik – ismerik el egyre többen. A józan érv ugyanakkor amellett szól, hogy Nagy-Britannia már ne legyen az EU tagja akkor, amikor a blokk 2019 júniusában új Európai Parlamentet választ.
 
Tovább kuszálja a képet, hogy a felek között még a tárgyalások koreográfiájáról sincs egyetértés. Theresa May kormányfő elsőként a szigetországban élő és dolgozó EU-s polgárok, illetve a kontinensen életvitelszerűen tartózkodó britek jogait rendezné. Az EU ezzel szemben a pénzügyi kérdések rendezésétől tenné függővé további témakörök megvitatását.
 
Az Unió egy hozzávetőleg 60 milliárd eurós csekket készül a britek orra alá dugni, arra hivatkozva, hogy ez az összeg tükrözi a britek által a tagság során, illetve a hétéves keretköltségvetés elfogadásakor tett jogi kötelezettségvállalásokat. „Csak hogy érthetőek legyünk: mi nem egy lelépési csekket nyújtunk át, hanem számon kérjük a britek jogi kötelezettségvállalásait” - közölte a napokban a BruxInfóval egy magas rangú EU-illetékes.
 
Mindez egyúttal azt is jelenti majd, hogy Londonnak még évekkel a kilépést követően is lennének befizetési kötelezettségei, többek között az uniós tisztviselők nyugdíjának fedezésére.
 
A pénzügyek és a munkavállalás mellett egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás tető alá hozása, a bel- és igazságügyi, a kül- és a védelmi együttműködés, továbbá a különböző uniós kutatási programokhoz való brit hozzáférés kérdése lesznek a neuralgikus témák a tárgyalásokon.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Egy hónapos ultimátum a kormánynak a menekültek áthelyezésére
  • Helybenjárás a menekültszolidaritás ügyében
  • Fontos előrelépés a közös védelmi politika létrehozásában
  • Nem vétózta meg Budapest az EU fejlesztési stratégiáját
  • Most a közúti fuvarozásnál jön elő a régi vita a szociális dömpingről
  • Aktivizálja magát az EU a Balkánon
Twitter
Facebook