Rekordokat döntött 2015-ben is az Erasmus program

Brüsszel, 2017. január 26.
Közel 700 ezer európai mehetett tanulni, dolgozni, továbbképezni önmagát és önkéntesnek 2015-ben az idén 30 éves Erasmus+ program keretében. A programban résztvevő fiatalok körében 23 százalékkal alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint az otthon maradók körében.
Soha nem szereztek még tapasztalatot külföldön ilyen sokan Európában, mint 2015-ben az Erasmus+ program keretében. A csütörtökön közzétett legfrissebb adatok szerint 678 ezren töltöttek néhány hónapot tanulással, munkával továbbképzéssel és önkéntességgel külföldön. Az EU párhuzamosan 2,1 milliárd eurót fordított közel 20 ezer projektre, amiben 69 ezer szervezet vett részt.
 
Az idén 30 ik évébe lépő Erasmus-program sokat változott eredeti formájához képest, amikor csupán a felsőoktatásban tanuló diákok külföldi tanulására biztosított lehetőséget és állta a költségek egy részét. Miként arra Navracsics Tibor, az Erasmus+ programért is felelős uniós biztos rámutatott, a program ma már a diákcsere mellett oktatási, továbbképzési együttműködési projekteket, sporteseményeket, sőt az Európába érkezett bevándorló fiatalok társadalmi beilleszkedését is támogatja.
 
„Azzal, hogy összeköti egymással az embereket és támogatja az együttműködésüket, a program kulcsszerepet játszik a fiataloknak egy jobb társadalomra való felkészítésében. Ez az a szolidaritás, amire Európának jobban szüksége van, mint előtte bármikor” - jelentette ki a magyar biztos.
 
Az Erasmus+ 30 éve alatt összesen 9 millió fiatal tett szert külföldi tapasztalatokra. A 2014 és 2020 közötti időszakban, tehát hét év alatt 4 millióan vehetnek részt a programban. Az EU ehhez a hét év alatt 14,7 milliárd eurót folyósít. Ennek az összegnek a kétharmadát egyének külföldi tanulási lehetőségére fordítják majd, és a fennmaradó egyharmad partnerségek kialakítására és az oktatás reformjára lesz majd elköltve.
 
A legtöbb fiatal Franciaországból, Németországból és Spanyolországból vesz részt a programban, míg a spanyolok, a németek és a britek fogadják a legtöbb tanulni vágyót.

Eddigi hozzászólások (0)

Twitter
Facebook