Számított a brit kormány a Legfelsőbb Bíróság brexit-döntésére

Brüsszel, 2017. január 24.
Nem kerülheti meg a brit parlamentet Theresa May kormánya a brit kilépési folyamat formális elindításához - döntött kedden a brit Legfelsőbb Bíróság. Cserébe a kormány egy „egysoros törvény” elfogadtatására készül még a héten. Helyzetét könnyítheti az is, hogy a bírák szerint Skóciának és Észak-Írországnak nincs vétójoga a kérdésben.
A keddi döntés még tavaly őszre nyúlik vissza, amikor egyszemélyes állampolgári kezdeményezésre előbb a brit Felső Bíróság, majd az általa hozott döntés kormányzati megfellebbezése miatt a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta meg azt a kérdést, vajon a kormány, illetve a kormányfő számára elengedő felhatalmazást jelent-e a tavaly júniusi népszavazás eredménye, hogy hivatalosan is kezdeményezze Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.

Theresa May és tanácsadói a kormányzati ügyekben gyakorolt felségjog alapján jogilag megalapozottnak tekintették a kormány pozícióját a folyamat megkezdésére. Tavaly azonban a Felső Bíróság úgy döntött, hogy bár külpolitikai, külkereskedelmi szerződések kötésére és/vagy felbontására a kormány valóba cselekvési szabadsággal rendelkezik, az EU-tagság megléte, vagy megszűnte azonban egyéni állampolgári jogokat is érint, amelyek kapcsán egyedül a brit parlament az illetékes döntésre.

A Legfelsőbb Bíróság kedden (8-3 arányban)megerősítette ezt az értelmezést, és arra kötelezte a kormányt, hogy a kilépési szándék formális átadásához – amire amúgy március végén készül a kormány – előbb szerezze meg a parlament két házának a többségi egyetértését is.

Sajtókörökben általában „May vereségeként” értékelték a bírák döntését, valójában hírek szerint brit kormányzati körökben számítottak egy ilyen fordulatra. Olyannyira, hogy értesülések szerint többféle szövegvariációban már a keddi ítélet előtt készen állt egy olyan kurta „kilépési” törvénytervezet, amit jó eséllyel még a héten a képviselők elé terjesztenek jóváhagyásra.

A brit sajtó egybehangzóan úgy értesült, hogy a leendő törvény „igen rövid” – az sem kizárt, hogy „egyetlen sor” – lesz csak, és lényegében a kilépési folyamat megkezdésnek megerősítését mondanák ki benne. A minél rövidebb szövegre való törekvés oka, hogy kormányzati részről igyekeznek elkerülni, hogy ellenzéki részről módosítások sokaságát terjesszék be a leendő törvény kapcsán.

A The Guardian keddi száma ugyanakkor tudni vélte, hogy kormányzati jogi szakértők óvatosságra intettek a túlzottan rövid szöveg miatt. Úgy vélték, hogy ha egy ilyen lépés jogilag most meg is tehető, a későbbiekben a kilépési szándék és folyamat nem kellő körülírása mindenféle támadási felületeket hagyhat nyitva. Akad vélemény, amelyik szerint „átfogó törvényt” kellene alkotni a kilépésről, mások pedig – részben a Legfelsőbb Bíróság alelnökének, Lady Hale-nek egy tavaly novemberi kijelentésére is hivatkozva – úgy vélik, hogy a kilépési szándék benyújtása jogilag csak akkor védhető, ha előbb hatályon kívül helyezik a – csatlakozási folyamatról rendelkező - 1972-es brit Európai Közösségi Törvényt.

Az „egysoros törvény” parlamenti megszavazásának esélyeit amúgy szakértők jónak ítélik. Mert bár mindkét házban többségben vannak azok, akik eredetileg a brit EU-tagság mellett érveltek, ám a tavalyi népszavazási eredménnyel csak egy relatíve kis képviselői kör készül ténylegesen is szembefordulni. Maga Jeromy Corbyn, a Munkáspárt vezére is úgy nyilatkozott, hogy pártjának képviselői a kilépési törvényt támogatják majd. (Más kérdés, hogy az utóbbi kapcsán megfigyelők arra is rámutatnak, hogy Corbyn és a parlament munkáspárti frakciója között távolról sincs összhang, tavaly ősszel például az utóbbiak még Corbyn elmozdítását és kezdeményezték, sikertelenül.)

Sokan számítanak viszont arra, hogy a még a „rövid törvény” esetében is heves vitákat eredményező módosítási javaslatok érkezhetnek az ellenzék részéről. Az utóbbi kapcsán Corbyn is arról beszélt, hogy bármilyen kilépési törvény is születik, annak rögzítenie kell, hogy amennyiben a parlament elutasítja majd a kormány által kitárgyalandó kilépési megállapodást, akkor ez arra kell, hogy kötelezze a kabinetet, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz egy „jobb megállapodás” elérésre érdekében. (Theresa May egyelőre csak annyit helyezett kilátásba, hogy a parlament két háza szavazhat majd a kilépési szerződés tervezetéről, de azt gondosan kerülte, hogy az esetleges elutasítás következményeit is megemlítse.)

A liberális pártban sokan azt szeretnék, ha a kilépési megállapodásról nemcsak a parlament, hanem egy újabb referendum is szavazhatna.

A Legfelsőbb Bíróság keddi döntse után mindenesetre a kormányt képviselő legfőbb ügyész, Jeremy Wright egyfelől „csalódottságának” adott hangot, másfelől viszont a kormány együttműködését helyezte kilátásba az ítélet végrehajtásához.

Szakértők megjegyzik, hogy a May-kormányban valószínűleg még így is inkább megkönnyebbüléssel fogadták a keddi bírói ítéletet, tekintettel annak azon részére, amely szerint Skóciának és Észak-Írországnak – amelyeknek speciális alkotmányos megállapodása van a brit unióval – nincs vétójoga a brexit kérdésében. A két tartomány ugyanis egyértelműen a bennmaradás mellett volna, és így esetleges joghatályos állásfoglalásuk az alsóházi többség várható véleményénél sokkal nagyobb gondot jelenthetett volna Londonnak.

Megfigyelők emlékeztetnek ugyanakkor, hogy még ha ezen a vonalon tovább halad is majd a Brexit ügye, folyamatban van egy másik peres eljárás is: a „British Influence” – „brit befolyás” – nevű külpolitikai think-tank azzal a beadvánnyal fordult a Londoni Felső Bírósághoz, hogy mondja ki: parlamenti törvény nélkül a kormány nem viheti ki az Egyesült Királyságot az Európai Gazdasági Térségből.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Donald Trump a brüsszeli NATO-csúcson debütál
  • Brüsszel ajánlásai a magyar gazdasági reformokra
  • A szociálpolitika felé nyit idén az európai szemeszter
  • Brexit: június második felében kezdődik a tánc
  • Német-francia tervek az eurózóna mélyítésére
  • Várat magára a megállapodás a görög adósságkönnyítésről
Twitter
Facebook