Eljárás indult a roma gyerekek szegregációja miatt

Hivatalos felszólító levelet intézett csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországhoz, a roma gyermekkel szemben az oktatás területén fennálló diszkrimináció megszüntetését sürgetve. Brüsszel szerint a roma gyerekek aránytalanul túl vannak reprezentálva a kisegítő iskolákban.
Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy a roma gyerekeknek a többiekkel azonos feltételek mellett biztosítson hozzáférést a minőségi oktatáshoz, továbbá arra sürgette a kormányt, hogy hozza összhangba az egyenlő bánásmódról szóló nemzeti jogszabályait, valamint oktatási politikáinak gyakorlati végrehajtását a vonatkozó uniós irányelvvel.
 
Brüsszel a hivatalos levél kiküldésével elindította a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, azt követően, hogy eredménytelenül zárultak a kormánnyal a kérdésben az úgynevezett előzetes eljárás keretében hónapok óta tartó egyeztetések.
 
A Bizottság által meghivatkozott irányelv megtiltja az oktatásban a faji vagy etnikai származás alapján történő diszkriminációt. A testület több pontban is kifogást emelt a magyar jogszabályi környezettel és az adminisztratív gyakorlattal szemben, amelyeknek megítélése szerint az a következményük, hogy „a roma gyerekek aránytalanul túlreprezentáltak a szellemileg visszamaradott gyerekek oktatására létrehozott kisegítő iskolákban, és számottevő mértékben alanyai a szegregációs oktatásnak a hivatalos iskolarendszerben.
 
A Bizottság közleményében hangsúlyozza, hogy fellépésének célja az, hogy egyenlő hozzáférést biztosítson a roma gyerekek számára az oktatáshoz, ami meghatározó tényező a későbbi foglalkoztatási lehetőségekben, és ezért elidegeníthetetlen része a romák teljes társadalmi bevonására irányuló erőfeszítéseknek.
 
Brüsszelben emlékeztetnek arra, hogy korábban hasonló okból Csehország és Szlovákia ellen is indult kötelezettségszegési eljárás, amelynek keretében mindkét ország módosított a kifogásolt törvényein és gyakorlatán. A testület jelenleg is vizsgálja, hogy ezek az intézkedések megfelelnek-e az elvárásoknak.
 
Magyarországnak most két hónapja van a válaszra, mielőtt a Bizottság az esetleges további lépésekről döntene.

A döntés hírére reagálva Navracsics Tibor, az Európai Bizottság magyar tagja sajnálatát fejezte ki, hogy a hosszú egyeztetési folyamat ellenére sem sikerült megállapodniuk a feleknek, és a párbeszéd nem vezetett eredményre. A biztos egyúttal reméli, hogy a következő hetekben sikerül közös megoldást találni a felmerült problémákra.
 
Az Amnesty International és több más emberi jogi szervezet szerint a Bizottság döntése az eljárás megindításáról „egyszer és mindenkorra segíthet leszámolni generációk óta tartó igazságtalansággal az országban”. „A magyar kormánynak most reagálnia kell a Bizottság felszólítására és haladéktalanul cselekednie kell, hogy véget vessen a roma gyerekekkel szembeni erős előítéleteknek az ország iskoláiban” – húzza alá az Amnesty International és az Európai Romajogi Központ közös közleménye.

Az AI közleménye szerint „bizonyíték van a folytatólagos szegregációra a magyar oktatási rendszerben, ahol a roma gyerekek 45 százaléka szegregált iskolákba vagy osztályokba jár”.

A Demokratikus Koalíció egyik európai parlamenti képviselőjének közleménye szerint "a magyar kormánynak immár papírja is van arról, hogy súlyosan diszkriminálja a roma diákokat, és kirekeszti őket az egyenlő oktatás lehetőségéből".

Niedermüller Péter szerint az iskolai szegregáció a diszkrimináció egyik legsúlyosabb társadalmi és gazdasági következménnyel járó formája, ami hozzájárul ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű roma diákok rosszabb minőségű oktatást kapnak, és emiatt esélyük sincs arra, hogy később megfelelő munkahelyet találjanak.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Csak a komoly érdeklődők előtt lesz nyitva az eurócsatlakozási alap
  • Budapest nem harapott rá Juncker eurócsalijára
  • Az EU-nak is fejfájást okozhat a katalán helyzet elmérgesedése
  • Van Rompuy: az EU-funkciók összevonása zavart kelthet
  • Ellenzéke nem veszi készpénznek Putyin újraválasztását
  • Védelmi vonalat épít ki az EU a kibertámadások ellen
Twitter
Facebook