Feloldották az Irán elleni szankciókat

Az Európai Unió és az Egyesült Államok feloldotta valamennyi iráni nukleáris programmal összefüggő gazdasági és pénzügyi szankcióját, miután a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése megállapította, hogy Irán maradéktalanul teljesítette a nagyhatalmakkal júliusban kötött megállapodást.
Az EU Tanácsa még szombaton feloldotta az iráni nukleáris programmal összefüggő összes gazdasági és pénzügyi szankciót azt követően, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) értékelésének értelmében Teherán végrehajtotta a 2015 júliusában elfogadott közös átfogó cselekvési tervet (lényegében az iráni nukleáris fegyverkezési program megszüntetését).

Az EU már az iráni vezetés és az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína, Oroszország és az EU közötti korábbi ideiglenes megállapodást követően felfüggesztett egyes gazdasági és pénzügyi szankciókat, amelyek az iráni teljesítés visszaigazolása után végleg megszűnnek.

Az elvileg békés célú iráni nukleáris program fejlődését ugyanakkor a kitárgyalt feltételekkel összhangban továbbra is figyelemmel kíséri majd az IAEA, és ha Teherán megszegné az ígéreteit, az USA és az EU is rövid időn belül újra bevezethetné a korlátozó intézkedéseket.

„Ma elérkezett a végrehajtás napja. Ez az a pillanat, amikor a nukleáris programról kötött megállapodás a papíron tett ambiciózus ígéretekből a terepen mérhető és számon kérhető cselekvéssé formálódott. Ma az egész világ biztonságosabb, mert az atomfegyver jelentette fenyegetés csökkent. Biztonsággal kijelenthetjük, hogy minden utat sikerült bizonyíthatóan lezárni, amin keresztül Irán az atomfegyver előállításához szükséges hasadó anyagra tehetett volna szert” – jelentette ki John Kerry, amerikai külügyminiszter.

Hozzátette, hogy Irán jelentős lépéseket tett, amelyekről nagyon sokan azt hitték, hogy sohasem fognak bekövetkezni. Cserébe az EU és az Egyesült Államok azonnal felold minden nukleáris programmal összefüggő büntetőintézkedést Iránnal szemben.

Irán mostanra mindenekelőtt 300 kilogramm alá csökkentette dúsított uránium készletét, a maradékot pedig hajóra rakták és elszállították Oroszországba feldolgozásra. Az USA szerint ez azt jelenti, hogy Irán dúsított uránium-készletének jelenlegi szintje mindössze 2 százaléka a megállapodás előtti szintnek.

Másodszor: Teherán eltávolította a nukleáris létesítményeiben található centrifugák kétharmadát az azok támogatását szolgáló infrastruktúrákkal egyetemben. Ezeket szétszerelték és raktárakba kerültek. A leszerelt felszerelések között van majdnem minden fejlett technológiával működő centrifuga. A leszerelt eszközöket pedig az IAEA ellenőrzése alá helyezték. John Kerry szerint Irán a Fordow nevű létesítményben teljesen felhagyott az urán dúsításával.

Harmadsorban Irán hozzálátott a plutónium előállítására potenciálisan alkalmas Arak nehézvizes nukleáris reaktor átalakításához, biztosítandó, hogy a jövőben csak békés célokat szolgáljon. Eltávolították a reaktor magját, amit cementtel árasztottak el, hogy soha többé ne lehessen használni.

Végezetül az amerikai kormányzat szerint az IAEA olyan kiterjedt átláthatósági és ellenőrzési mechanizmusokat léptetett életbe, amelyek gondoskodnak arról, hogy Irán egy be nem jelentett, titkos létesítményben atomfegyver előállításához elegendő hasadó anyagot gyártson. Mindez azt jelenti, hogy a hivatalosan bejelentett nukleáris létesítményekhez való napi 24 órás hozzáférés mellett az IAEA-nak mostantól rálátása van az iráni nukleáris programot segítő teljes ellátási láncra, az elejétől fogva (az urániumbányáktól kezdve a centrifugákon át az üzemeltetésig) a végéig.

Mindennek következtében John Kerry szerint Iránnak jóval több, mint egy ilyen titkos létesítményre lenne szüksége nukleáris programja felújításához. Egy teljes titkos láncot kellene létrehoznia, ami aligha maradhatna észrevétlenül. Kerry emlékeztetett rá, hogy két évvel ezelőtt két-három hónapra becsülték azt az időt, ami alatt Teherán az urán dúsításától kezdve képes lenne eljutni az atombomba gyártásáig. „Ma meggyőződésünk, hogy Iránnak legalább egy évre lenne szüksége ahhoz, hogy kitörjön a megállapodásból, kiutasítsa az ellenőröket és felhalmozza az egyetlen atombomba előállításához szükséges hasadó anyag mennyiséget”- állította az amerikai külügyminiszter. És ebben az esetben a Nyugatnak még elég ideje maradna a csattanós válaszra.

„Az ellenőrzés, ahogy mindig is, ennek a megállapodásnak a veleje marad” – jelentette ki John Kerry.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Nem ért még a paksi vizsgálat végére a Bizottság
  • Csak a védendő fogyasztóknál néznék el az árszabályozást
  • A gázellátás nem lehet többé az EU Achilles-sarka
  • Gyors tárgyalásokat, új partnerséget vizionál Londonnal az EU főtárgyalója
  • Újabb személyi kombinációk az EU-ban az olasz referendum után
  • Könnyítettek egyet a görög adósságon az európai hitelezők
  • Szabad az út a külső határellenőrzés szisztematikussá tételére
Twitter
Facebook