Közép-európaiak kedélyeit borzolja a német minimálbér

Brüsszel, 2015. január 22.
Az Európai Bizottság csütörtökön közvetve megerősítette, hogy párbeszédet kezdett a német kormánnyal arról a törvényről, ami az ország területén tevékenységet végző más tagállambeli közúti teherfuvarozó cégeket is a helyi minimálbér megfizetésére kötelezi.
Jól értesült források szerint a Bizottság Lengyelország, Csehország és Magyarország, továbbá fuvarozó cégek panaszára néz a berlini kormány körmére a Németországban nemrég bevezetett minimálbér ellentmondásos alkalmazásának ügyében.

Margaritisz Szkinász, Juncker-elnök szóvivője csütörtökön újságírók kérdésére válaszolva közvetve elismerte, hogy a Bizottság a szakzsargonban előzetes (pilot) eljárásnak nevezett párbeszédet kezdeményezett a berlini kormánnyal a minimálbér alkalmazása kapcsán, amelynek „bizonyos aspektusaira egyes tagállamok és a fuvarozó szektor hívta fel a figyelmünket”.

Brüsszel önmagában üdvözölte azt a fejleményt, hogy Németország 22-ik tagállamként bevezette a minimálbért, ami úgymond összhangban áll a jelenlegi Bizottság szociális politikai elveivel. A szóvivő hozzátette, hogy Violeta Bulc közlekedési és Marianne Thyssen, foglalkoztatási és szociálpolitikai biztos jövő héten Berlinbe utaznak, hogy egyebek mellett erről a kérdésről is egyeztessenek a német kormány illetékes tagjaival.

A közép-európai közúti fuvarozók körében nagy felháborodást váltott ki, hogy a német kormány - szerintük az uniós jog mellőzésével – lényegében minden teher- és árufuvarozóra is alkalmazni kívánja a minimálbért, aki csak áthalad az országon. A német hatóságok közölték, hogy a fuvarozó cégeknek, ha Németország területén van intéznivalójuk, fél évvel előre meg kell küldeniük egy listát, megjelölve a fuvar időpontját, időtartamát és az abban résztvevő személyeket.

A német hatóságok három minősített esetben kívánják a saját szabályozásukat rákényszeríteni a külföldi szállítmányozókra. Először is akkor, ha valaki például Lengyelországból Németországba szállít árut. A második eset a kabotázs, vagyis, amikor a lengyel közúti fuvarozó két németországi település között is fuvart bonyolít le. A harmadik, talán legérthetetlenebb esetben a külföldi cégnek akkor is a német minimálbért kell folyósítania alkalmazottjának, ha kamionja egy másik országbeli célpont felé haladva csak átutazik Németországon.

A közép-európai közúti fuvarozók és kormányaik úgy vélik, hogy a német szabályozás ellentétes az uniós alapszabadságokkal és jogszabályokkal.

A minimálbér elvileg más közelekedési módokra és eszközökre, így a vasúti szállításra és a légiközlekedésre, a pilótákra és a légi utaskísérőkre is érvényes, noha utóbbiak jellemzően jobban keresnek a német minimálbérnél.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Varsó a konfliktust választja Brüsszellel
  • Október előtt nem valószínű a török vízummentesség
  • Potenciálisan százmillió ember rohamától védené magát az EU
  • Az ankarai parlament döntése komplikálhatja az EU-török viszonyt
  • A magyarokat az átlagnál jobban sújtja az emberkereskedelem
  • Újabb mérföldkő a dohányzás elleni harcban
  • Már 100 milliárd euró beruházást mozgósított a Juncker-terv
Twitter
Facebook