Tusk és Mogherini a nyerő páros

Brüsszel, 2014. augusztus 30.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Federica Mogherini, olasz külügyminiszter foglalhatja el a novemberben és decemberben megüresedő két uniós kulcspozíciót – döntöttek szombat este Brüsszelben az EU-tagállamok vezetői.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök váltja december elsején az Európai Tanács élén Herman Van Rompuyt, Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselőtől pedig Federica Mogherini, jelenlegi olasz külügyminiszter veszi át november 1-jén a stafétabotot.

Erről döntöttek szombat esti rendkívüli csúcstalálkozójukon az EU28-ak vezetői. A döntés lényegében perceken belül megszületett, miután az Európai Tanács év végén távozó elnökének hosszas keresgélés után sikerült megtalálnia a két jelöltet, akik körül végül kialakult a konszenzus.
 
Diplomáciai források ugyanakkor megjegyzik, hogy egy-két tagállami vezetőnek – elsősorban a litván Dalia Grybauskaitéről van szó, aki tartózkodott a szavazásnál - az utolsó pillanatig voltak bizonyos fenntartásai a Tusk-Mogherini párossal szemben.

A duó látszott megfelelni ugyanakkor a legjobban az előzetes kritériumoknak, amelyek különböző – pártpolitikai, földrajzi és nemi – egyensúly meglétét feltételezték. Donald Tusk nem csak a legerősebb pártcsaládot, a Néppártot képviseli, de a korábbi vezetői posztok elosztásakor nem éppen elkényeztetett Közép- és Kelet-Európát is. Ráadásul az ő megválasztása sokak szemében ellensúlyozhatja az oroszbarátnak tartott olasz külügyminiszter kinevezését, akinek nem csak az vált az előnyére, hogy a szocialista párthoz tartozik, hanem az is, hogy női jelölt volt (Mogherini nyilatkozatát lásd külön anyagunkban).
 
„Az EU új vezetői garnitúrája ezzel teljessé vált” – mutatta be a döntést követően a két befutót a sajtónak Herman Van Rompuy, aki öt év után december elsején távozik a posztjáról. Az EiT elnöke azt is bejelentette, hogy a vezetők döntése alapján Donald Tusk egyúttal az Eurócsúcsokon is elnökölni fog, noha Lengyelország nem tagja az euróövezetnek.
 
Van Rompuy emlékeztetett rá, hogy az 57-ik életévében járó Tusk egyike az állam- és kormányfői testület veteránjainak, és 2007 óta miniszterelnöke hazájának, ahol újraválasztották. Emlékeztetett rá, hogy Tusk erős kézzel kormányozta át az országot a gazdasági válságon és Varsó egy pillanatra sem süllyedt recesszióba.
 
„Donald Tusk egy államférfi Európa számára” – jelentette ki az előd, aki szerint utódjának három fő kihívással kell majd megbirkóznia. Elsőként a stagnáló európai gazdaságot említette, másodikként az orosz-ukrán konfliktust, végül pedig Nagy-Britannia helyét az Európai Unióban.
 
A lengyel miniszterelnök meggyőződésének adott hangot, hogy eddigi pályafutása, személyes tapasztalatai és európai elkötelezettsége segítségére lesznek új feladatának ellátásában. Emlékeztetett rá, hogy a lengyelek 80 százaléka hisz az EU-ban és az EU-tagságnak nem látja semmilyen alternatíváját. Leszögezte, hogy azt az öt évre szóló stratégiai programot fogja iránytűnek tekinteni a tevékenysége során, amit júniusban fogadtak el a tagországok állam- és kormányfői.
 
Tusk azt is kilátásba helyezte, hogy figyelembe fogja venni Nagy-Britannia valamennyi aggodalmát, hozzátéve, hogy Nagy-Britannia nélkül nem tudja elképzelni az EU-t. Meggyőződését fejezte ki, hogy megoldást lehet találni a londoni kormány valamennyi problémájára.
 
A lengyel kormányfő néhány mondattól eltekintve lengyelül beszélt a sajtótájékoztatón, és amikor egy újságíró rákérdezett, hogy nem akadályozza majd feladatának ellátásában az, hogy nem beszél folyékonyan angolul és franciául, azt válaszolta, hogy december 1-ig száz százalékos állapotban lesz. „Tökéletesíteni fogom az angol tudásomat, és 100 százalékosan felkészülök december 1-ig. Ne féljen” – válaszolta Donald Tusk.
 
A lengyel kormányfő arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években rengeteget fáradozott azon, hogy ne jöjjenek létre választóvonalak az eurózóna és az EU fennmaradó része között. Reményének adott hangot, hogy ez új munkájában is sikerülni fog. „Az euró semmilyen formában nem lehet megosztó tényező” – közölte.
 
Herman Van Rompuy egy kérdésre válaszolva közölte, hogy az euróövezet főállású elnökéről – aki általános vélemény szerint Luis de Guindos, spanyol pénzügyminiszter lehet – a pénzügyminiszteri tanács hivatott dönteni, de a döntés csak egy év múlva lesz esedékes, akkor jár le ugyanis a jelenlegi nem állandó elnök, a holland Jeroen Dijsselbloem megbízatása.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Bulgária menekülne az EU perifériájáról
  • Az orosz beavatkozástól féltik Európát a képviselők
  • Az EU hagyna még egy kiskaput a briteknek
  • Végleges az alku a tagállami klímaerőfeszítések megoszlásáról
  • Határt szabna a műanyag-hulladékoknak az új EU-stratégia
  • Megkezdődött a göteborgi csúcs oktatási programjának végrehajtása
Twitter
Facebook