Tizenegy milliárd eurót kínál fel az EU Ukrajnának

Brüsszel, 2014. március 5.
11 milliárd euró pénzügyi támogatási csomagot állított össze és jelentett be szerdán az Európai Bizottság Ukrajna megsegítésére és a még nem aláírt szabadkereskedelmi megállapodás áruk cseréjére vonatkozó elemeinek alkalmazását is kész előrehozni. José Manuel Barroso bizottsági elnök szerint 610 millió euró kivételével új pénzről van szó, ami kiegészíti majd az IMF-által Kijevnek nyújtandó hitelcsomagot.
Tizenegy milliárd eurót tett le az asztalra Ukrajna számára a következő néhány évre szerdán az Európai Bizottság, amely az uniós büdzsé és az európai központú pénzügyi intézetek bevonásával kívánja előteremteni ezt az összeget. A pénzügyi csomag elfogadását szerdán jelentette be José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki reményének adott hangot, hogy az ajánlat csütörtökön elnyeri az állam- és kormányfők támogatását is.

A 11 milliárd eurós pénzügyi támogatásra vonatkozó ajánlat sokszorosan meghaladja azt a 610 millió euró makro-finanszírozási támogatást, ami t ugyan már jóváhagyott, de még nem folyósított Brüsszel Kijevnek. Barroso szerint a 610 millió euró kivételével a 11 milliárdos összeg teljesen új pénz, amit részben az EU költségvetése, részben pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) és a londoni székhelyű EBRD tesz majd bele a kalapba.

A rövid- és középtávú támogatást lehetővé tévő csomagból 1,6 milliárd euróval veszi majd ki részét a büdzséből fizetendő makro-finanszírozási támogatás (a 610 milliót tehát megfejelik 1 milliárddal). További 1,4 milliárd euró származna a 2014 és 2014 közötti keretköltségvetésből. Az EIB 2014 és 2016 között 3 milliárd euró kedvezményes hitellel, az EBRD pedig hasonló időszakban 5 milliárd euró kölcsönnel szállna be az európai pénzügyi csomagba. Ezenkívül 250 millió eurót a szomszédságpolitikai büdzséből bocsátanának Kijev rendelkezésére Barroso szerint.

A Bizottság ezzel párhuzamosan a még alá sem írt szabadkereskedelmi megállapodás áruk vámmentes forgalmára vonatkozó részének előrehozott alkalmazását javasolja, ami ugyancsak milliókban mérhető be nem fizetendő vám formájában jelenthet könnyebbséget Ukrajna számára.

A testület elnöke egy kérdésre válaszolva közölte, hogy a 11 milliárdos keretből 910 millió euró makrofinanszírozási támogatás és az 1,4 milliárd eurós segélyből 600 millió euró (összesen tehát 1,5 milliárd euró) már a következő hetekben folyósítható lesz Ukrajnának.

Az átfogó csomag energiakomponenst is tartalmaz: az EU minden ponton megteremtené a földgáz kétirányú áramlásának a lehetőségét Ukrajna és az EU vele szomszédos tagállamai között, ezzel is csökkentve függőségét Oroszországtól.

Barroso azt is világossá tette, hogy az EU támogatása kiegészíti majd az IMF nagyobb (egyesek által 15 milliárd euró körülire becsült) hitelcsomagját, amit a következő napokban-hetekben véglegesíthetnek.

A Bizottság elnöke szerint hosszú évek óta nem lépett fel olyan reális fenyegetés Európa stabilitására, sőt békéjére, mint az Oroszország által elkövezett agresszió.


Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Tuskék gondolatban már leírták a menekültkvótát
  • Ha az EP-n múlna, a jövőben is lenne kötelező menekültkvóta
  • Összefüggést lát az EB alelnöke a jogállam és a kifizetések között
  • A gyakorlat dönti el, mi lesz az EU szociális pilléréből
  • Új kezdeményezések várhatók a nők egyenjogúságának előmozdításáért
Twitter
Facebook