A Néppárt is állít „csúcsjelöltet” a Bizottság élére

Brüsszel, 2013. december 20. | Fóris György
Jövő március 6-7-én, Dublinban dönt az Európai Néppárt arról, hogy kit tekint „vezető jelöltnek” a májusi európai parlamenti választásokon. A többi nagyobb európai pártcsoport már döntött a jelöltállítási forgatókönyvről. Közmegegyezés szerint – amit Merkel részben még mindig vitat – a „csúcsjelölt” egyúttal a pártcsalád favoritja az Európai Bizottság élére.
Az Európai Néppárthoz tartozó pártvezetők szokásos – EU-csúcsokat megelőző – brüsszeli találkozóján született az a döntés, amely néppárti körökben is rögzítette a választási „csúcsjelölt” elfogadásának jövő évi menetrendjét. Eszerint 2014. február 13-ig jelezheti bárki, ha szívesen ringbe szállna az általános vélemények szerint bizottsági elnökjelöltséget is célzó megméretésre, majd a márciusi dublini néppárti „csúcson” választanak a jelöltek közül.

Csütörtöki sajtóértekezletén maga Angela Merkel kancellár is megerősítette a fenti forgatókönyvet, de korábbi hasonló nyilatkozatát ismételve újra óvott attól, hogy „automatikusnak tekintsék” a párt vezető jelöltségének és a bizottsági elnökjelöltségnek az azonosságát. Merkel egyúttal rutinosan kitért az elől, hogy Jean-Claude Juncker aznapra ismertté vált „önjelöltségét” kommentálja. „A bejelentés azt jelenti, amit a bejelentő közölni akart vele” – felelte lakonikusan a Juncker esélyeit firtató kérdésre.

Jean-Claude Juncker, korábbi luxemburgi miniszterelnök – aki az utóbbi évtizedek leghosszabb időt (18 évet) szolgált európai kormányfője, valamint két ciklusban az eurócsoport elnöke is volt – a Le Monde-nak nyilatkozva fogalmazott úgy, hogy ha felkérik a bizottsági elnöki poszt betöltésére, ő „elérhető”.

Juncker egyébként nem az egyetlen lehetséges néppárti jelölt. Már jóval korábban felmerült Enda Kenny ír miniszterelnök, és finn kollégája, Jyrki Katainen neve is (formálisan egyik sem erősítette meg, hogy pályázik Barroso helyére, de nem is cáfolták a vonatkozó híreszteléseket). Szintén érdeklődést ismert el a tisztség iránt az ugyancsak néppárti Michel Barnier, jelenlegi belső piaci EU-biztos, (korábbi francia külügyminiszter, azt megelőzően regionális politikai EU-biztos) is.

Brüsszeli szakértők a listáról leginkább a finn és az ír pályázót tartják esélyesnek, (Peter Ludlow, veterán EU-szakértő az utóbbi hetekben több alkalommal is úgy fogalmazott, hogy “különösen Katainenre érdemes nagyon odafigyelni”).

Ugyancsak néppárti jelölt lehet a posztjáról most leköszönt lett Valdis Dombrovskis, aki jelenlegi kormányfői pályafutása utolsó EU-csúcsát – egyes lett sajtóértesülések szerint – részben arra is használta, hogy informális “kampányegyeztetéseket” is tartott egyes kolllégáival.

A néppárti döntés a jelöltállításról viszonylag késői a többi pártcsoporthoz képest. Ennek hátterében részben az állt, hogy néppárti oldalon sokáig bizalmatlanul tekintettek a választási kampány "megszemélyesítését" célzó "jelöltállítás" ötletére. Sokan azokra az ellentmondásokra és kockázatokra hívták fel a figyelmet, amelyek az EP-választás és bizottsági elnöki kinevezés ilyen direkt összekapcsolásából adódhatnak. Tekintve azonban, hogy mindenki más lépett már jelölés dolgában, láthatóan a Néppárt is beadta a derekát.

Más pártcsaládok közül amúgy az európai szocialisták járnak az élen, akik már meg is nevezték Martin Schulzot, az Európai Parlament jelenlegi elnökét, mint az Európai Bizottság élére is szánt választási “csúcsjelöltjüket”.

A liberálisok még nem döntöttek, de tudni lehet, hogy a jelenlegi frakcióvezető Guy Verhofstadt – aki egyszer, 2004-ben, aktív belga kormányfőként volt már jelölt a bizottsági elnöki posztra -, valamint Olli Rehn között fog majd eldőlni a “top jelöltség” kérdése. Rehn jelenleg a Bizottsági pénzügyi-gazdasági ügyekért felelős alelnöke, de nem titok, hogy liberális színekben indulni kíván majd a tavaszi európai választáson.

Előválasztásokat kívánnak majd tartani a zöldek, akik soraiból több jelölt neve is felröppent már, közülük a legismertebbek Rebecca Harms, az EP zöld frakció társelnöke, Monica Frassoni, aki 2009-ig töltötte be Daniel Cohn-Bendit mellett a társelnöki funkciót, és José Bové radikális akcióiról elhíresült francia agrártermelő-képviselő.

Akad már jelöltje a radikális baloldalnak is, az élesen euroszkeptikus görög Alekszis Ciprász, míg az EP eurószkeptikusai (a "Szabadság és Demokrácia Európája" pártcsoportja)minden bizonnyal eddigi vezérüket, a brit Nigel Farage-t futtatja majd. Igaz, esetében ezt aligha lehet egyúttal bizottsági "elnökjelöltségnek" is tekinteni, lévén, hogy Farage programja éppen, hogy az Unióból való kilépést is célozza.

Az érdemi jelöltekkel induló kisebb pártokra egyaránt érvényes az, hogy igazából sok esélyük nincs Barroso helyére utódot állítani, lévén, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében az európai választásokon legjobban szerepelt pártcsalád minősül első számú jelölőnek, amire sem a liberálisok, sem a zöldek nem számíthatnak. Másfelől viszont, mivel a 2014-es választás – most először – egy kicsit amerikai mintát is követve személyek előtérbe állításával is zajlik majd, a bizottsági elnökjelöltség győzelmi esélyek nélkül is nagyobb sajtónyilvánosságot, ismertséget kínálhat jelöltnek és a mögötte álló pártcsoportnak egyaránt.

A csütörtök-pénteki EU-csúcs amúgy még egy tekintetben vetett fel jelöltállítási kérdést, csak immár egy másik – szintén 2014-ben megürülő – európai tisztségre. Csütörtökön sajtó – és helyenként diplomáciai - körökben is feltűnt Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szereplése és némely megfogalmazása is, amelyből többen arra utaló jelzéseket olvastak ki, hogy a korábbi dán miniszterelnök az ősszel lejáró főtitkári mandátumát szívesen felcserélné az EU külpolitikai főképviselői megbízatással.

Esélyeit illetően egyelőre megoszlanak a vélemények. Diplomáciai körökben emlékeztetnek arra, hogy azzal, hogy Dánia kimaradási lehetőséggel bír az európai biztonságpolitikából, a főképviselőség sem tűnik igazán reális opciónak. Mások ugyanakkor utalnak arra, hogy a poszt jelenlegi betöltője, Catherine Ashton mögött álló Nagy-Britannia is számos kimaradást alkudott ki a Lisszaboni Szerződésben a közös külpolitika hatálya alól. Másfelől viszont Rasmussen esélyeit növelheti az az előzmény, hogy a „közösségi külügyminiszteri” tisztség első betöltője (Javier Solana) azt megelőzően maga is a NATO főtitkára volt.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Csak a komoly érdeklődők előtt lesz nyitva az eurócsatlakozási alap
  • Budapest nem harapott rá Juncker eurócsalijára
  • Az EU-nak is fejfájást okozhat a katalán helyzet elmérgesedése
  • Van Rompuy: az EU-funkciók összevonása zavart kelthet
  • Ellenzéke nem veszi készpénznek Putyin újraválasztását
  • Védelmi vonalat épít ki az EU a kibertámadások ellen
Twitter
Facebook