Asszád azonnali lemondását követeli az Európai Parlament

Brüsszel, 2011. szeptember 15.
Az Európai Parlament szerint a szíriai rezsim teljesen elveszítette legitimitását, így vezetőinek mihamarabb távozniuk kellene a hatalomból. A képviselők külön határozatot fogadtak el Líbiáról: ebben arra kértek minden országot, de főként a Líbiával szomszédosakat, hogy működjenek együtt az új líbiai hatóságokkal annak érdekében, hogy Kadhafit bíróság elé állíthassák.
Bassár el-Asszád szíriai elnöknek azonnal távoznia kell a hatalomból – hangsúlyozták csütörtökön elfogadott határozatukban európai parlamenti képviselők, akik szerint a szíriai rezsim teljesen elveszítette legitimitását. A Parlament felszólította a szíriai vezetést arra is, hogy azonnal állítsa le az erő alkalmazását a békés tüntetőkkel szemben.

A képviselők mélységesen elítélték azt is, hogy Szíriában még mindig elterjedt gyakorlatnak számít a tömeges letartóztatás és a kínzás, az, hogy bírósági ítélet nélkül végeznek ki embereket, valamint hogy brutálisan és szisztematikusan üldözik az emberi jogi aktivistákat és az újságírókat. Az EP független, átlátható és hatékony kivizsgálást követel, és azt, hogy a felelősöket állítsák bíróság elé.

A Parlament üdvözölte, hogy az EU célzott szankciókat hozott Szíriával szemben, így például olajembargót vezetett be, leszögezve, hogy a további büntetőintézkedéseknek kimondottan a rezsim ellen kell irányulniuk, és el kell kerülni, hogy az átlagemberek életkörülményein tovább rontsanak velük.

Az EP külön határozatot fogadott el Líbiáról. Ebben a képviselők üdvözölték a Kadhafi-rezsim bukását, és teljes támogatásukról biztosították a Nemzeti Átmeneti Tanácsot. A képviselők arra kérték az EU-t, nyújtson támogatást az új líbiai hatóságoknak abban, hogy egy egységes, demokratikus, pluralista országot tudjanak kialakítani, olyat, amely szavatolja az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat.

A Parlament azt szeretné, ha közös uniós stratégiát tudnának kialakítani Líbiáról, éppen ezért arra kérte a tagállamokat: tartózkodjanak az egyoldalú akcióktól, és azoktól a kezdeményezésektől, melyek alááshatják ezt az elképzelést.

A képviselők arra kértek minden országot, különösen a Líbiával szomszédosakat, hogy működjenek együtt a líbiai átmeneti tanáccsal és a hágai székhelyű nemzetközi törvényszékkel annak érdekében, hogy Kadhafit és legközelebbi szövetségeseit bíróság elé állíthassák.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Elfogadta a Magyarországról szóló jelentést az EP szakbizottsága
  • Schulz a legelégedettebb a szavazás végeredményével
  • Megállapodás a következő többéves keretköltségvetésről
  • A feltételek felülvizsgálatát kéri a ciprusi elnök
  • Továbbra is döcög a magyar pénzfelhasználás
  • Pénzügyi eszközt javasol Magyarország az árvízkárok kezelésére
Twitter
Facebook