A magyarországi makrogazdasági helyzet értékelése és a múlt heti, sikertelenül végződött EU-IMF misszió eredményei szerepeltek a napirenden azon a megbeszélésen, amelyet az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tartott csütörtökön Brüsszelben a pénzügyi rendszer működése szempontjából kulcsfontosságú magyarországi pénzintézetek (Erste Bank, RZB, Intesa San Paulo, Unicredit, és KBC) anyabankjainak és a legnagyobb hazai banknak, az OTP-nek a képviselőivel. A Bizottság tájékoztatása szerint a találkozón a nemzetgazdasági minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a pénzügyi szervezetek állami felügyelete, az EBRD, az Európai Beruházási Bank, a Világbank és az Európai Központi Bank (EKB) illetékesei is részt vettek.
A Bizottság szűkszavú közleménye szerint a találkozó résztvevői emlékeztettek az európai bankkoordinációs kezdeményezés (más néven a „bécsi kezdeményezés”) jelentőségére, mint amely kereteket nyújt a koordinációhoz és abbéli várakozásuknak adtak hangot, hogy rövidesen folytatódni fognak a többoldalú gazdasági programról szóló tárgyalások, különös tekintettel „a magyar pénzügyi szektort ideiglenesen terhelő adó jellemzőinek javítását illetően”.
Egy hasonló jellegű találkozó alkalmával a Romániában tevékenykedő kilenc legnagyobb külföldi tulajdonban lévő bank megerősítette, hogy pénzügyileg ezután is támogatni kívánja romániai fiókintézményeit. A bankok kötelezettségvállalása a többoldalú pénzügyi segítségnyújtással együtt hozzá kíván járulni a befektetői bizalom helyreállításához és a gazdaság fenntartható pályára történő visszatéréséhez.
A Bizottság közleménye emlékeztet arra, hogy az európai banki koordinációs kezdeményezésnek ez volt a negyedik, Romániának szentelt találkozója. A résztvevők – köztük a nemzetközi pénzintézetek képviselői – elégedetten nyugtázták, hogy az anyabankok javarészt eleget tettek annak a kötelezettségvállalásuknak, hogy csoportszinten fenntartják romániai kitettségüket és elegendő tőketartalékot halmoznak fel romániai fiókintézményeikben. A bankok külföldi központjai 2009-ben és 2010-ben pótlólagos tőkét juttattak romániai érdekeltségeiknek és fiókintézményeik tőkemegfelelési rátája végig a 10 százalékos szint felett maradt.
Az Európai Bizottság és az IMF következő felülvizsgálati missziójára a pénzügyi segítségnyújtási program keretében július 26. és augusztus 4. között kerül sor.
![]() |
Jogi szempontból nem előfeltétele az EU-támogatásnak az IMF-részvétel (2010. július 26.) |
![]() |
Három témakörben csapott össze a kormány az EU-val és az IMF-fel (2010. július 22.) |
![]() |
Dolgavégezetlenül távozott Budapestről az EU-IMF-küldöttség (2010. július 19.) |
Twitter
Kommenteléshez kérjük, lépjen be!
Ha Ön BruxInfo előfizető, lépjen be az oldalraAmennyiben Ön nem előfizetője a BruxInfo hírleveleinek, cikkeinkhez akkor is hozzászólhat Google-, Yahoo-, liveID-, Twitter-, Facebook-, vagy openID azonosítóval! Ide kattintva léphet be!
Eddigi hozzászólások (0)