Rekordösszeget költene a Bizottság kutatásra

Brüsszel, 2010. július 22.
Az Európai Bizottság minden eddiginél nagyobb összeget szán olyan kutatási és innovációs projektekre, amelyek a nagy gazdasági és társadalmi kihívásokra próbálnak megoldást találni. A felhívások egy része már a héten megjelenik.

6,4 milliárd euró – a Bizottság hétfői bejelentése szerint ennyi pénzt különítettek el kutatási és innovációs célokra. Ettől az összegtől egyebek között az európai versenyképesség javulását várja a testület, illetve azt, hogy a beruházók olyan társadalmi kihívásokra is választ találjanak, mint az éghajlatváltozás vagy az energiaellátás biztonsága.

A támogatásokra – az EU hetedik kutatási keretprogramjának az égisze alatt – pályázni kell, a felhívások egy részét már július 20-án közzétették. A Bizottság számításai szerint körülbelül 16 ezer résztvevő – kutatóintézetek, egyetemek és ipari szereplők, köztük 3 ezer kis- és középvállalkozás – részesülhet majd támogatásban.

A fenti összeg egyébként mindenképpen rekordnagyságúnak számít, hiszen ez 12 százalékkal több a 2010. évinél (amely 5,7 milliárd eurót tett ki), és 30 százalékkal több a 2009. évinél (ez 4,9 milliárd euró volt).

A Bizottság szerint számos szakterületről lehet majd pályázni. Így például az egészség témakörére több mint 600 millió eurót szánnak. Az információs és kommunikációs technológiák kutatására további 1,2 milliárd euró áll rendelkezésre, s több mint 1,3 milliárdot irányoztak elő a legkreatívabb kutatók számára, akiket az Európai Kutatási Tanács választ majd ki.

A kkv-k számára csaknem 800 millió euró lesz elérhető, és most először több területen elkülönített költségvetések állnak rendelkezésükre. Így a Bizottság szerint az egészség, a tudásalapú biogazdaság, a környezet és a nanotechnológia egyes témaköreiben a kkv-k részvételének el kell érnie az adott összköltségvetés 35 százalékát.

A csomagnak központi célja, hogy a kutatási eredmények nyomán végre új technológiák, termékek és szolgáltatások szülessenek. Például csak az egészségügyi kutatás területén körülbelül 206 millió eurót – a 2011. évi teljes költségvetés harmadát – a kutatók által irányított klinikai tesztelési folyamatokra fordítanak majd, hogy ezáltal meggyorsítsák az új gyógyszerek piacra kerülését.

A biztonsági kutatások területén 220 millió eurót szánnak arra, hogy olyan gyakorlati megoldások szülessenek, melyek fokozzák a polgárok biztonságát, illetve a vég-felhasználók aktív részvételét hangsúlyozzák – legyen szó bár a repterek biztonságáról vagy válságkezelésről.

A környezeti kutatási projektekre nagyjából 205 millió euró jut. A Bizottság ezen a területen egyébként a kutatási eredmények gyorsabb megosztását szorgalmazza, így az uniós támogatások kedvezményezettjeinek kötelezettséget kell vállalniuk arra nézve, hogy egy várakozási időszak elteltével ingyen rendelkezésre bocsátják a kutatásaik eredményeit bemutató publikációkat.

A Bizottság azt ígéri, hogy a beérkezett pályázatokat körülbelül két-három hónap alatt bírálják el, és három-négy hónappal a határidőt követően megjelennek majd az első értékelések. Segítséget, tanácsot a reménybeli pályázók a nemzeti kontaktpontokon kérhetnek, Magyarország esetében ezek elérhetősége ide kattintva letölthető.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Nem esélytelen a kilencek nyugdíjkezdeményezése
  • Magyaros fogás a pénzügyminiszteri ebéden?
  • Januártól új pénzügyi felügyeleti rendszere lesz Európának
  • Megfeddheti Párizst az EP a romaügy miatt
  • Gigacsomaggal küzd Brüsszel a növekedés megtorpanása ellen
  • Október elején teríti ki költségvetési kártyáit a Bizottság
  • Kiállt a kohéziós politika mellett a lengyel elnök
  • Évi ötmilliárdot kér Kadhafi az illegális bevándorlás megállítására
Twitter
Facebook