Zöld jelzés az EU-szerb megállapodás ratifikálásának

Luxembourg, 2010. június 17.
Két év folyamatos blokkolás után hétfőn Hollandia is beadta a derekát és ezzel megnyílt az út az EU-tagországok külügyminiszterei előtt, hogy a stabilizációs és társulási megállapodás (SAA) ratifikációjának megkezdéséről határozzanak. A szerb csatlakozási kérelem bizottsági véleményezésére viszont még várni kell.

Megszületett az egyhangú döntés a szerbekkel kötött megállapodás ratifikációs folyamatának megkezdéséről - erősítette meg Martonyi János az EU külügyminiszteri tanács hétfői luxembourgi ülését követően. Emlékezetes, hogy a hágai kormány hosszú időn át ellenezte ezt a lépést, arra hivatkozva, hogy a még szabadlábon lévő szerb háborús főbűnösök elfogásáig nem lenne helyes az EU-szerb kapcsolatok magasabb szintre emelése. A holland pozícióváltásról Maxim Verhagen külügyminiszter utóbb úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy "számtalan módja lehet egy folyamat blokkolásának, de ez egy felettébb érzékeny ügy, és nem biztos, hogy célszerű egy olyan kormányt sokáig frusztrálni, amelyik kész a reformokra".

A kérdéskör krónikájához tartozik, hogy az EU-külügyminiszterek Nyugat-Balkánnak szentelt munkaebédjén részt vett Serge Brammertz, a hágai nemzetközi törvényszék főügyésze is. Brammertz a találkozóról távozóban újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy míg korábban szerb részről "adódtak hibák" Ratko Mladicék felkutatásában, azóta azonban Belgrád hozzáállása láthatóan sokat javult, és a főbűnösök elfogása most a szerb kormány számára is nyilvánvaló prioritássá vált. Brammertz a már tőle megszokott módon hangsúlyozta, hogy a "következtetések levonása a politikusok dolga", ő mindenesetre úgymond elégedett Belgrád együttműködési készségével .

A külügyminiszterek hétfői döntése nyomán a kormányok most átadják ratifikálásra az SAA-megállapodást nemzeti parlamentjeiknek, ahol előre láthatóan így is több hónapot igénybe vesz majd a folyamat.

Elmaradt viszont a tanácsi felkérés az Európai Bizottság felé, hogy a brüsszeli testület kezdje meg a hivatalos szerb EU-tagsági kérelem elbírálását. Mint Martonyi János külügyminiszter fogalmazott, erre "a későbbiekben", valószínűleg "az év második felében" kerül majd sor.

Szavai szerint egyes tagállamok "politikai döntésnek" tekintik már a bizottsági véleménykérést is, míg mások - így köztük Magyarország is - egyszerű technikai, eljárásbeli kérdésnek tartják ezt a lépést: vagyis, hogy a tagsági kérelemre válaszul a Bizottság véleményezzen egy adott országot. Az már a következő lépés, hogy leszűrt véleménye alapján javasolja-e a tárgyalások megkezdését, vagy sem – és hogy erre mi a tagországi reakció. (Az eltérő álláspontokat ez ügyben mindenesetre jól jelzi, hogy hírek szerint az ülésen német részről jelezték: Berlinben a véleménykérést már csak azért is politikai döntésnek tekintik, mert ennek elfogadásához a kormánynak ki kell kérnie a parlament egyetértését is.)

A magyar külügyminiszter ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a bizottsági vélemény őszre csúszása jó eséllyel azt is jelentheti, hogy a jövő év elejei magyar EU-elnökség idejére maradhat a bizottsági országvélemény megvitatása és értékelése.


Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Tuskék gondolatban már leírták a menekültkvótát
  • Ha az EP-n múlna, a jövőben is lenne kötelező menekültkvóta
  • Összefüggést lát az EB alelnöke a jogállam és a kifizetések között
  • A gyakorlat dönti el, mi lesz az EU szociális pilléréből
  • Új kezdeményezések várhatók a nők egyenjogúságának előmozdításáért
Twitter
Facebook